Sport

Hatalmas siker a kajak-kenu világbajnokságon: 7 magyar érem született

MTI

Létrehozva: 2021.09.18.

Két arany-, három ezüst- és két bronzérmet szereztek a magyar versenyzők a koppenhágai kajak-kenu világbajnokság szombati döntőiben.

Forrás: MTI

Az utolsó előtti napon napsütés, 15 fok és szembeszél fogadta a résztvevőket a Bagsvaerd tavon, ahol szép számmal összegyűltek nézők is, a legtöbben dánok és svédek.

Az első fináléban aztán máris megszületett az első magyar érem - már ami az épek versenyét illeti -, az újpestiek két éve bronzérmes, idén Eb-harmadik kettőse, Kiss Blanka és Lucz Anna remekül versenyzett a kajak kettesek 200 méteres futamában. A visszalőtt rajt után jól indultak el, és végig tudták tartani a tempót, majd a győztes oroszok mögött szinte egyszerre érkeztek be a lengyelekkel. Később aztán kiderült, hogy két századmásodperces előnnyel övék lett a második hely.

Ahogy náluk nekik kedveztek a századok, úgy a következő számban éppen a magyarok ellen dolgoztak. Balla Virág és Takács Kincső 2019-ben vb-ezüstérmes, idén olimpiai ötödik kenus duója féltávig még érmes pozícióban haladt 500 méteren, a verseny második felében azonban kissé visszaesett - a hullámos víz miatt sok energia elment a kormányzásra -, s a szoros befutó után hat századdal lecsúszott a dobogóról.

Az élen ukrán, fehérorosz, kubai hajó volt a sorrend.

Győri klubtársuk, Kopasz Bálint történelmi tettre készült, ugyanis ő lehetett volna az első, aki egy naptári éven belül olimpiát és vb-t is nyer, miután eddig ezt a két világeseményt soha nem rendezték azonos évben. A 24 éves magyar versenyző a K-1 1000 méter aktuális ötkarikás, világ- és Európa-bajnokaként, azaz abszolút favoritként készült a rajtra. Akárcsak az olimpián, most is a 2018-ban vb-aranyérmes portugál Fernando Pimentával vívott nagy csatát, féltávhoz ők érkeztek először úgy, hogy a rivális fél hajóval vezetett. Ez az előny aztán a folytatásban egyhajósra nőtt, s bár Kopasz ezúttal is bemutatta a tőle megszokott nagyszerű hajrát, már nem tudta utolérni Pimentát, azaz ezúttal meg kellett elégednie a második hellyel.

A következő döntőben kellemes meglepetésre újabb magyar érem született, az Óbudai Ganz VSE 22 éves kenusa, az olimpiát is megjárt Adolf Balázs ugyanis remekül osztotta be az erejét 1000 méter egyesben. A táv nagy részében a negyedik-ötödik helyen haladt, majd a hajrához közeledve felzárkózott az élcsoportra, s végül a német Conrad Scheibner és a cseh Martin Fuksa mögött harmadikként ért be a célba. Adolf két éve ezüstérmet szerzett 5000 méteren, most pedig ötkarikás számban is sikerült a dobogóra állnia.

Női K-1 1000 méteren az új generáció képviselője, a KSI 21 éves versenyzője, Gazsó Alida Dóra képviselte a magyar színeket, ő az utánpótlás sikerek mellett már a felnőttek között is letette a névjegyét, többek között júniusban megnyerte ezt a számot a poznani Európa-bajnokságon. Most is esélyeshez méltóan versenyzett, gyakorlatilag csak az óra volt az ellenfele, mert már 2-300 méter után jelentős előnnyel haladt a cél felé.

Ez az előny később csak tovább nőtt, a vetélytársak csak a hátát nézhették, így megszerezte a magyarok első aranyérmét.

A korábban párosban második Lucz Anna 55 perccel később K-1 200 méteren megismételte az ezüstérmet érő produkciót. A rajtja nem sikerült ugyan jól, de gyorsan "lábra kapott", és a nézők nagy örömére győztes dán Emma Jörgensen mögött másodikként csapott be, megelőzve többek között az előző vb-n második lengyel Marta Walczykiewiczet.

C-1 500 méteren a 16 éves Kiss Ágnesnek, a magyar csapat legfiatalabb tagjának nem lehettek vérmes reményei, de jól helytállt élete első felnőtt döntőjében. Az ifjúsági világbajnok szegedi kenus nyolcadik lett, a győzelmet pedig a chilei Maria Mailliard szerezte meg.

A férfi 1000 méteres párosoknál - ezek a számok 2024-ben már nem szerepelnek majd az olimpiai műsorban - a Noé Bálint, Kulifai Tamás kajakos és a Slihoczki Ádám, Kocsis Ádám kenus duó képviselte a piros-fehér-zöld színeket. Előbbi kettős nagyon jól tartotta magát a Tokió óta meggyengült, de még mindig erős mezőnyben. Az 500-as ellenőrzőpontnál Noé és Kulifai a harmadik helyen haladtak át, s bár később visszaesni látszottak, a végén, az izgalmas befutóban sikerült megszerezniük a bronzérmet a svédek és a dánok mögött. Slihoczkiék hetedik helyen zártak a nyolc hajót számláló mezőnyben.

Női K-2 500 méteren a hatszoros olimpiai bajnok Kozák Danuta pályafutása 15., a kétszeres ötkarikás aranyérmes Csipes Tamara pedig 9. vb-címéért szállt vízre egy olyan mezőnyben, amelyben reálisan csak a címvédő fehérorosz Marina Litvincsuk, Volha Hudzenka duó lehetett az ellenfelük. A verseny igazolta is az előzetes várakozásokat, ugyanis e két egység óriási különcsatát vívott egymással: 250-nél a magyarok vezettek, de a hajrához érkezve már a fehérorosz hajó orra volt egy kicsit előrébb.

Kozákék bár fáradtak, az utolsó métereken visszatámadtak és - 18 század különbséggel - sikerült is megszerezniük a győzelmet.

A szombati döntős programot két férfi 500 méteres négyes verseny zárta. A magyar kenusok (Kollár Kristóf, Zombori Dominik, Korisánszky Dávid és Hodován Dávid) és kajakosok (Nádas Bence, Kopasz Bálint, Csizmadia Kolos és Gál Péter) sem tudtak beleszólni a dobogós helyek sorsába, mindkét egység utolsó lett a fináléban, ez előbbi esetben hetedik, utóbbiban kilencedik helyet jelentett.

A többi döntőt a vasárnapi zárónapon rendezik.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083757_auto_resized.png
origo.hu

Nem sokat takar Wolf Kati melleiből a mélyen dekoltált ruha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711707616
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089235_auto_resized.jpg
ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711707616
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085489_auto_resized.jpg
astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek sok pénzt hoz a tavasz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711707616
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/FXaninBQcvRCcSsPW5z9S42HV4TbjpHbDGsidf2pjVY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiMjc5MmMzMjcxOTRkYjU5Yjg3M2U0YTIxYmI4NzE2.jpg
Visszatérés

Visszatértek a Liu testvérek: bejött, amire mindenki számított