Sport

Hány gólt szerezne a CR7, Ibra, Messi hármas?

Sahin Tóth Róbert

Létrehozva: 2014.01.04.

Régi és új csillagok kerültek be a 2013-as álomcsapatunkba. Csatasorba állítottuk a focivilág sztárjait, akik klub- és válogatottszinten is remekeltek. Támadás! – ez a Bors világválogatottjának jelszava.

Manuel Neuer

Mindent elmond Neuer tudásáról, hogy bár még mindig csak 27 éves – ez szinte bébikor az ő posztján –, esztendők óta kirobbanthatatlan a világ legjobb klubcsapatának (Bayern München) és az egyik legerősebb válogatottjának (Németország) kapujából. A bajor együttes tavasszal úgy lett bajnok, hogy 34 meccsen 18 gólt kapott, a most futó idényben pedig még jobb (16/8) a mutató. A 193 centis Manuel megbízható, kilengések nélküli focista, nagy hibát szökőévente látni tőle.

Dani Alves

Brazília tavaly megmutatta a világnak, hogy mire készül az idei világbajnokságon, és Dani Alvesnek nagy szerep jutott abban, hogy a dél-amerikai nemzeti együttes megnyerte a kis-vb-nek nevezett Konföderációs Kupát. A Barca csillaga nem az a fajta labdarúgó, aki beérné a védőmunka ellátásával: a középpályán és az ellenfél kapuja környékén is pompásan érzi magát. A jó öreg Alves mintha csak dacolna a korral: harmincévesen sem nagyon tudják lefutni a „tinik”.

Thiago Silva

Azért nem minden brazil szeme előtt lebeg, hogy a neve góllövőként szerepeljen a stadion kivetítőjén. Thiago Silva kőkemény belső védő, s mint olyan, bátran rábízható az ellenfél „legpengésebb” játékosa. Európában kezdetben nem igazán tudta letenni a névjegyét, hiszen a Portóban és a Dinamo Moszkvában is sérülések hátráltatták.

(Fotó: Reuters)

Három évre hazatért, ám 2009-ben igent mondott a Milan csábítására. Ma már Párizsban focizik, méghozzá pazarul, nem csoda, hogy a Barcelona tavaly nyáron minden követ megmozgatott a megszerzéséért. A Sambafoot nevű honlap által kiírt szavazáson sorozatban harmadszor választották meg a legjobb Európában futballozó brazilnak.

David Alaba

Egy bécsi születésű, fekete osztrák fiú, aki Münchenben focizik? Ez valami vicc? Még véletlenül sem: világválogatottunk legfiatalabb tagja káprázatos évet tudhat maga mögött. A balhátvéd, akinek az édesapja nigériai, mesés eleganciával képes hatástalanítani az ellenfél támadásait, amihez persze elengedhetetlen a gyorsasága és hallatlan technikai tudása.

Neuerhez hasonlóan rendkívül sokat tett azért, hogy gyakran volt bevehetetlen a Bayern-vár, „cserébe” Alaba is féltucatnyi trófeát emelgethetett.

Arjen Robben

Hogy az álomcsapat összeállításakor a Bayern Münchenből „merítettük” a legnagyobbat, aligha szorul magyarázatra: a német sztárcsapat tavaly bezsebelt csaknem minden fontos kupát. Robben, a holland dinamit egyebek mellett a BL-serlegért dolgozott meg keményen, hiszen a döntőben akkor lőtt győztes gólt a Dortmundnak, amikor már mindenki hosszabbítással kalkulált.

A harmincadik születésnapját szűk három hét múlva ünneplő cselgépnek kifejezetten jót tett, hogy egyre gyakrabban elfelejti a „senkinek sem passzolok, hiszen csak nálam van jó helyen a labda” mottóját. Robbenben az a pompás, hosszú évek óta úgy veri meg a védőit, hogy azok pontosan tudják, mit fog csinálni (befelé húz, majd tüzel).

Arturo Vidal

Puzsér Róbert azt mondta Vidalról, a földkerekség valamennyi futballcsapatában bérelt helye lenne. Félreértés ne essék, a 26 esztendős középpályást nem azért válogattuk be, mert a Juventus-rajongó kritikus kedvében akarunk járni. Vidal szép csendben vált a „zebrák” meghatározó futballistájává, s bár védekező középpályásként is elsőrangú, 17 idénybeli olasz bajnokin már hét gólnál jár.

A fáradhatatlan Arturo az egyik, aki miatt egyre többen titkos favoritként emlegetik Chilét a nyári világbajnokság kapcsán.

Mesut Özil

A futballista, akit a „nagy” Cristiano Ronaldo is megsiratott, amikor elengedte a Real. A spanyol fővárosban hónapok óta nem értik, miért kellett lemondani a német karmesterről (össznépi játék kezdődött, Némó nyomában címmel…), aki viszont nem sokat szomorkodott, varázsütésre topcsapattá „turbózta” új kenyéradóját, az angol Arsenalt.

(Fotó: Reuters)

A 25 esztendős passzkirály mindenkiből a legjobbat hozza ki Londonban, márpedig erre csak a legnagyobbak képesek. A német szurkolóknak nem kell aggódniuk, a válogatott szakmai stábja nem olyan meggondolatlan, hogy lemondjon Özil szolgálatairól.

Franck Ribéry

Ha még nem unják, itt egy újabb müncheni focista, méghozzá talán a legjobb. Könnyen elképzelhető, hogy Ribéry néhány nap múlva hivatalosan is „csúcsra ér”, hiszen sokan esküsznek rá, a Bayern francia ásza kapja meg az Aranylabdát. A 171 centis támadó középpályás a hatodik és a hetedik németországi idényében bontakozott ki igazán, s miután a franciák a vb-pótselejtezőben nagy nehezen legyőzték Ukrajnát, Ribéry 2013-as évén az sem ejt csorbát, hogy lemarad a brazíliai világbajnokságról.

Lionel Messi

Bár az év utolsó heteiben sérült volt, kétség sem férhet hozzá, Leónak ott a helye a legjobbak közt. Az argentin zseni tavaly is ipari tempóban termelt, az előző évadban – amely, ugye 2012-ben kezdődött – 46 bajnoki gólnál állt meg. A Barcát bajnoki címig vezette, ám a BL-ben ő is kevés volt a Bayern-fergeteg ellen. 2014 a lehetőségek éve lesz Messi számára, hiszen a kritikusai folyton azt vágták a fejéhez, hogy a válogatottban nem ért el kiugró sikert.

(Fotó: AFP)

Buenos Airestől Rosarióig abban bíznak, hogy az argentinok a legnagyobb rivális otthonában nyernek világbajnoki aranyérmet.

Zlatan Ibrahimovic

Káprázatos csatárok szórakoztattak bennünket tavaly is, elég csak Diego Costa, Radamel Falcao, Edinson Cavani, vagy éppen az év vége felé belelendülő Luis Suárez nevét említeni. Ám szerintünk Ibra valamennyiüknél kiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújtott. A svéd óriás olyan magabiztossággal játszik, hogy a legmerészebb cselekre, mozdulatokra is vállalkozik, és rendszerint be is jönnek a húzásai.

A 32 éves támadó 30 találattal lett gólkirály Párizsban, nagy szerepe van abban, hogy egyre inkább topcsapatként illik emlegetni a PSG-t. Nagy szívfájdalma ugyanakkor, hogy a svédekkel nem jutott el Brazíliába: vesztére Ronaldo még nála is jobban repítette Portugáliát.

Cristiano Ronaldo

Az Aranylabda másik nagy várományosa. CR7 az ötödik szezonját futja Madridban, és úgy teljesít, ahogy talán soha, pedig korábban sem tétlenkedett. Az előző évadban 34 gólt szerzett, most – 16 bajnoki meccsen – 18-nál jár.

Ha lehet azt mondani, Ronaldo balszerencséje, hogy a Realnak mostanában nem jön össze a nagy dobás: a spanyol bajnokságban és a BL-sem tud a csúcsra érni.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142666_auto_resized.jpg
origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713588311
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145198_auto_resized.jpg
vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141581_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713588311
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713588311
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713588311
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja