Sport

Hamilton elképesztő dologgal vádolja Verstappent

Bors

Létrehozva: 2021.12.07.

Pattanásig feszült a hangulat a szaúdi adok-kapok után a hétszeres Forma-1-es világbajnok, Lewis Hamilton és kihívója, Max Verstappen között. A brit címvédő csúnya vádaskodásba ment bele a hétvégi, utolsó, sorsdöntő Abu-dzabi Nagydíj előtt.

Örökké felejthetetlen versenyt hozott a dzsiddai futam, amit hihetetlen izgalmak közepette nyert meg a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton. A többször is újraindított nagydíjon „vérre menő” küzdelmet vívott egymással a Mercedes pilótája, és kihívója, Max Verstappen. A gigászi csata során a Red Bull holland titánja egyszer kanyarlevágással előzte meg a riválisát, majd pályaelhagyással vert vissza egy előzést, amikor pedig vissza akarta adni az első pozíciót Hamiltonnak, az hátulról belerongyolt.

A brit szerencséje, hogy csak annyira sérült az első szárnya, hogy be tudta fejezni a versenyt a pályaelhagyás miatt 5 másodperccel, majd a futam után túlzott fékezésért még 10 másodperccel büntetett Verstappen előtt. Mindez azt jelenti, hogy a vb-cím két várományosa azonos pontszámmal (369,5) várja a hétvégi, utolsó, mindent eldöntő Abu-dzabi Nagydíjat.

– Nagyon sok versenyzővel harcoltam az életem során. Vannak páran, akik túlmentek a határon, és azt hiszik, hogy rájuk nem vonatkoznak a szabályok. Max is ilyen – magyarázta Hamilton, aki a 38. körben történt ütközésük után a rádióban őrültnek nevezte a hollandot.

Olyan keményen lépett rá a fékre, hogy az veszélyes volt, majdnem felszaladtam az autója hátuljára, ami mindkettőnk kiesését jelentette volna. Félő, hogy a kiejtésemre fog játszani az utolsó futamon is, hiszen a több futamgyőzelme miatt akkor ő lesz a világbajnok. Olyan, mintha egy bokszringben lennénk, de én készen állok a végső csatára.

Verstappen, akit a nézők a nap versenyzőjének választottak, természetesen másképp látta kettejük szaúdi párharcát.

– Szerencsére a szurkolóknak még tudják, hogy miről is szól a versenyzés. Én csak versenyezni próbáltam, de ez a sportág manapság sokkal inkább szól a büntetésekről – bosszankodott a fiatal holland, aki hozzátette, már előre tekint, és az utolsó futamra koncentrál.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089896_auto_resized.png
origo.hu

épül a real madrid harmadik galaktikus sztárcsapata

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711725314
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092242_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078457_auto_resized.png
metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085164_auto_resized.jpg
vg.hu

Romániának is drukkolnunk kell a magyar sikerért

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711725314
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091191_auto_resized.jpg
travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711725314
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5ZetN70L_OQcBzMPx4yvaJK8y7wYKXYSQc7CwrfrM5w/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzJhOWZlMDRhYWNhNTQ3OWU4NmQ3NDg1NTZjMzA2ODY5.jpg
MENTŐHELIKOPTER

Horrorbalesetet szenvedtek a magyar sportoló gyerekek, üzent a súlyos sérült

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik