Sport

Gyász! Elhunyt Szilvási József

Bors

Létrehozva: 2021.06.07.

Kilencven esztendős korában elhunyt Szilvási József, Somogy megye FIFA-bírója, háromszoros Arany síppal kitüntetett labdarúgó-játékvezető – írja honlapján a Rákóczi FC, amely klubnak örökös tiszteletbeli elnöke volt.

Szilvási József 1930. november elsején született Kaposváron. Labdarúgóként Kaposváron a Vasutasban játszott, majd tizenkét évig a helyi Vörös Lobogó csapatkapitánya volt, katonaévei alatt a budapesti Határőr SE-ben és a Zalaegerszegi Dózsában szerepelt. Sérülés miatt kénytelen volt abbahagyni a futballt, játékvezetői pályafutását 1961-ben kezdte el, az NB I.-ben 118 mérkőzést vezetett, 1971 és 1974 között a FIFA-keret tagjaként számos válogatott és klubmérkőzésen bíráskodott. Később sportvezetőként a Kaposvári Rákóczi elnöke volt, sokáig töltötte be a Somogy Megyei Labdarúgó-szövetség elnöki tisztségét, volt a Magyar Labdarúgó-szövetség elnökségi tagja, sőt 1999-ben Kovács Attila felfüggesztését követően néhány hónapig első alelnökként elnöki jogkörrel vezette az MLSZ-t.

A civil életben a Tabi Kempingcikk Vállalat, valamint a Kaposplast igazgatójaként megbecsült vállalatvezetőnek számított. Munkásságát számos elismeréssel értékelték, egyebek mellett megkapta a Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztet, a Somogy megyei sportszövetség életműdíját, háromszor az Aranysíp-díjat, valamint a Somogy Polgáraiért és a Kaposvár Város Polgáraiért kitüntetést is átvehette a számos egyéb díj mellett.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713562218
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143898_auto_resized.jpg
ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144826_auto_resized.png
hirtv.hu

Szergej Lavrov: átadtuk Izraelnek, hogy Irán nem akar eszkalációt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713562218
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144703_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 20.: az Ikreknek fontos felismeréseket hoz a szombat, a Mérleg menjen biztosra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713562218
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713562218
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja