Sport

"Ez volt élete utolsó nagy védése" - csapattársa várandós feleségét mentette a meghalt kapus

Bors

Létrehozva: 2021.07.21.

Még az utolsó mozdulatával is életeket mentett a hokikapus.

„Megannyi életet” mentett meg utolsó mozdulataival a július elején elhunyt jégkorongkapus, Matiss Kivlenieks. A Columbus Blue Jackets egykori játékosának haláláról csapattársa, Elvis Merzlikins osztott meg részleteket, aki elárulta, a kapus tudatosan vetette magát az elszabadult tűzijáték-rakéta útjába, hogy ezzel megmentse Merzlikins várandóssága utolsó hónapjaiban járó feleségét és a körötte állókat.

„Megannyi életet megmentett, a feleségemét, a fiamét és egyúttal az enyémet is. Igazi hősként halt meg, és ezt nem csak én gondolom így, az orvosok is ezt mondták” – idézte az ESPN Merzlikinst.   

Az első beszámolók arról szóltak, hogy a 24 éves kapus július 4-én egy baráti társasággal pezsgőfürdőzött, amikor egy közeli tűzijáték meghibásodása miatt menekülni kezdtek, Kivlenieks megcsúszott, s beverte a fejét. Másnap az AP számolt be a boncolás részleteiről, ebből kiderült, a sportoló halálát nem fejsérülés, hanem mellkassérülés okozta: a tűzijáték rakétája csapódott a felsőtestének, az ütéstől súlyosan megsérült a sportoló szíve és tüdeje is – ezen sérülések együttesen vezettek a halálához.

Az ESPN-en újonnan megjelentek szerint egy lakodalomban történt a baleset, az egyik meghibásodott és elszabadult rakéta pont Merzlikinsék felé repült, Kivlenieks pedig alig hét-tíz méterre tőlük a tűzijáték útjába vetette magát, mentve csapattársa várandós kedvesét.

„Ahogyan Sabrina, a menyasszony mondta, ez volt élete utolsó nagy védése” – tette hozzá hálásan Merzlikins, aki kijelentette, születendő fia középső neve Matiss lesz az elhunyt kapus emlékére.

A lap arra is kitért, a helyi rendőrség lezárta a nyomozást, a játékos halálát balesetnek minősítették. Már csupán az a kérdés, az ügyészség is elfogadja-e a jelentés tartalmát. 

Kivlenieks az előző idényben két mérkőzésen kezdett az NHL-ben, az elmúlt idényekben többnyire a Cleveland Monsters AHL-es farmcsapatban kapott lehetőséget.

A lett válogatottal a 2018-as és a 2021-es világbajnokságot is megjárta, igaz, előbbin nem lépett pályára - írta a Nemzeti Sport.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144384_auto_resized.jpg
origo.hu

Nagy a baj: a németek közölték, Oroszország hamarosan megtámadja a NATO-t

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713567010
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145007_auto_resized.png
hirtv.hu

Olyan történetet idézett fel Orbán Viktor, amitől ledöbbent a hallgatósága + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143473_auto_resized.jpg
life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142134_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement társalapítója, Azahriah menedzsere

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713567010
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144894_auto_resized.png
lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713567010
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713567010
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja