Sport

Esterházy: Ilyen gól egyszer születik az életben

szs

Létrehozva: 2020.11.16.

Szoboszlai Dominik Izland ellen szerzett góljáról (2-1) lassan hősi eposzok születnek. Esterházy Márton szerint is ritka a hasonló találat.

Az egykori 29-szeres válogatott Fradi- és Honvéd-csillag Szoboszlai győztes találatáról felsőfokban beszél.

– Ilyen gól jószerivel csak egyszer születik az ember életé­ben – szögezte le Esterházy Márton. – Egek! Egy, a védelmünkről lepattant labdával, a félvonaltól indulva, ma már

a labdarúgásban ritkaságnak számító, negyven-ötven méteres labdavezetést követően

volt mersze és főleg ereje húszról ellőni a labdát egy ilyen fontos meccsen. Parádés megoldást választott, igaz, nem véletlen az önbizalma, hiszen az elmúlt időben, úgy a Salzburg mint a magyar válogatott nélkülözhetetlen pillére. Szóval, cseppet sem a véletlen műve, ahogy kilőtte a sarkot. Szegény kapusnak, pedig nyújtózott szépen, esélye sem volt a védésre.

Esterházy elárulta, hogy annak idején, 1984 szeptemberében az osztrákoknak hasonló gólt vágott, olyat, amire harminchat év elteltével is szívesen emlékezik vissza.

– Fantasztikus helyzetfelismerésre volt szüksége Dominiknek – elemez tovább Esterházy –, elvégre négy izlandi védő állt, illetve hátrált előle. Szerencsére annyira rutintalanok voltak, hogy még a felezővonal környékén egy szabálytalansággal megállítsák a magasabb sebességi fokozatba kapcsoló Szoboszlait.

Csak „díszkíséretet” adtak, hagyták, hogy szabadon közelítsen a kapujuk felé.

És ha Dominiknak van helye húszról tüzelni, kapus legyen a talpán, aki képes hárítani a lövését. Szoboszlai ismét bizonyítot­ta, hogy egyre hangosabban kopogtat a legnagyobb játé­ko­sok társaságának képzeletbe­li ajtaján. Nem kell sokat várnunk, bebocsátást nyer a díszes társaságba.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144875_auto_resized.jpg
origo.hu

Korlátozást vezet be az OTP májustól, ez az oka

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713560111
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144051_auto_resized.jpg
vg.hu

Beszakadt a forint, kilőtt az olaj, menetel az arany és hatalmas mínuszban Európa Izrael iráni csapását követően

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143898_auto_resized.jpg
ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145198_auto_resized.jpg
vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713560111
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144703_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 20.: az Ikreknek fontos felismeréseket hoz a szombat, a Mérleg menjen biztosra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713560111
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713560111
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja