Sport

Egymással is versenyt fut Messi és Neymar

jk

Létrehozva: 2014.06.27.

Négy-négy gólt szerzett a brazilok és az argentinok sztárja, az egyaránt a Barcelonát erősítő Neymar és Leo Messi. A statisztikák szerint csak a mezőnymunkában jobb némileg a brazil csatár.

Döntetlenre áll – legalábbis egyelőre – a Mes­si–Neymar párharc. A Barcelona két szupersztárja eddig nem okozott csalódást, sőt, utóbbi tulajdonképpen csak most bizonyít igazán az ar­gentin válogatottban.

Némileg meg­lepő módon, mert a korábbiakhoz képest mérsékeltebb idei barcelonai teljesítményéből nem következett a mostani jó forma. Ráadásul a katalánoknál – ha egy időben léptek pályára – nem igazán ment a két dudásnak, Neymar kissé elszürkült a szupersztár árnyékában.

A brazil csillag jóformán csak akkor villogott, ha az argentin zseni nem játszott, nem véletlen, hogy most egyre jobban élvezi a csapaton belüli vezető pozícióját. Frappáns hasonlattal élve: Neymar olyan a selecaóban, mint Messi a Barcában.

A FIFA által kiadott egyéni statisztikák eléggé hasonlóak, már ami a két csatár támadó szerepét illeti. Az azonban feltűnő, hogy Neymar sokkal aktívabb mezőnymunkát végez, nem csak a kapu előtt villog, ha kell, labdát szerez, nem csak a kiszolgálószemélyzettől várja. Arról azonban nem szabad megfeledkezni, hogy a brazilok eredményessége éppúgy szin­-te egyedül Neymartól függ, mint az argentinoké Messitől. Szóval kell(ene) két jó csapat is…
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145024_auto_resized.jpg
origo.hu

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713552012
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145133_auto_resized.jpg
vg.hu

Hadijelentés: megtorolták az ukrán támadásokat az oroszok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143898_auto_resized.jpg
ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143293_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Megfenyegette egy baloldali aktivista a kormánypárti képviselőket a Parlamentben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713552012
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17109512_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713552012
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713552012
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145300_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lehet, hogy az idegen lények mégsem zöldek? Sokkoló, ami napvilágot látott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja