Sport

Dzsudzsák sorsa három nap múlva dől el

Burkovits Ferenc

Létrehozva: 2020.02.05.

Dzsudzsák Balázs mene­dzsere, Vörösbaranyi József szerint napokon belül eldől, hol folytatja karrierjét a magyar válogatott focista. Lehet, hogy hazatér?

Minthogy friss a hír (Dzsudzsáktól elköszönt arab csapata, az al-Ittihad Kalba), egyelőre csak találgatás zajlik arról, hol folytatja karrierjét. Menedzsere a Borsnak nem kívánt nyilatkozni, csupán annyit jegyzett meg megkeresésünkre: 

– Két-három nap türelmet ké­rek, és jelentkezem – írta Vörös­baranyi. A menedzser a napokban még arról beszélt, megkapták az  emírségbeli együttes szerződéshosszabbítási ajánlatát, de még fontolgatják, elfogadják-e. A jelek szerint a Kalba megunta a várakozást, mivel az Instagramon kö­szönt meg mindent a magyar focistának, és azzal a lendülettel leigazolta a helyére a holland Vitesse-től Na­varone Foort, majd a 28 éves szélsőnek adta Balázs 7-es me­zét. 

Vörösbaranyi akkor elárulta, habár védence után már nem topbajnokságok topklubjai érdeklődnek, de vannak azért megkeresések. 

Hogy merre tarthat a 33 éves, 108-szoros válogatottságával Király Gáborral társbérletben re­korder játékos?

Kína felé biztosan nem – legalábbis egy másik menedzser, Hrutka János szerint. 

– Jelenleg senki számára nem kecsegtető úti cél. Mind egészségügyileg, mint pedig a tervezett fizetési sapka bevezetése miatt inkább menekülnek onnan a focisták. Úgy gondolom, Balázs pályafutása annyira szép volt, hogy most már csak élveznie kellene a futballt. Bár imádja Magyarországot, valamiért mégsem akart eddig hazaszerződni. Ez érthető egy olyan játékostól, aki hosszú éveket töltött külföldön, megtapasztalta az ottani körülményeket – mondta a Borsnak Hrutka.

Itthon főként a Videoton és a Ferencváros jöhet számításba, de egyik félnél sem kommentálnak átigazolási pletykákat. 

Elképzelhető, hogy eljött a ha­za­térés ideje?

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713528911
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713528911
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27211_resized.jpg?avcount=1713528911
origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140532_auto_resized.jpg
astronet.hu

Megrendülhet a biztosnak hitt alap: Jupiter-Uránusz együttállás, 2024. 04. 21.

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713528911
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143524_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fülig érő vigyorral közölte a boldog örömhírt Schobert Lara: összejött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja