Sport

Sportlövőbotrány: doppingot tehettek Péni vitaminjába

Bors

Létrehozva: 2021.05.14.

A Bors úgy tudja, Péni István sportlövőnek lett pozitív doppingtesztje a héten, csakhogy videofelvétellel tudja bizonyítani, valaki engedély nélkül bement az indiai világkupa-verseny alatt a hotelszobájába. Sidi Péter sportlövőt felfüggesztette a honi szövetség.  

A magyar sporttörténelem legnagyobb botránya tört ki a sportlövő-társadalomban a 24 éves Péni István és a 42 esztendős Sidi Péter között. Úgy tűnik ugyanis, hogy a márciusi indiai világkupa-verseny nemcsak arról marad emlékezetes, hogy utóbbi szabálytalannak vélt fegyvere miatt Péni és Pekler Zalán nem állt ki vele a csapatdöntőre, hanem ennél sokkal súlyosabb dolgok is történtek a háttérben. 

Kiderült, hogy a héten egy sportlövőnk pozitív doppingtesztet produkált. Másnap pedig bejelentette a Magyar Sportlövő Szövetség, hogy fegyelmi eljárást indít Sidi ellen, és amíg határozat nem születik, felfüggeszti a sporttevékenységét. A döntést egy videofelvétellel magyarázták, amit Péni szerzett meg abból az új-delhi szállodából, amelyben a verseny idején laktak. Ezen az látható, hogy valaki az engedélye nélkül behatol a szobájába, és 45 perc múlva távozik onnan.

Mivel igen kényes az ügy, egyelőre egyetlen érintett sem kívánta kommentálni azt. Csakhogy a Bors elérte a 20 éves Pekler edzőjét, Kisvárdai Istvánt, aki elképesztő információkkal szolgált.

– A három-három férfi és női versenyzőn kívül Péni édesapja és az egyik lány apukája tartózkodott Indiában. A szerdai elnökségi ülésen, amin én is ott voltam, lejátszották a szállodai folyosón készült videót. Ezen egy pólót, rövidnadrágot viselő férfi látható, akinek a derekára egy magyar válogatott felső van kötve, és bemegy Péni szobájába. A felvételből egyértelműen kivehető, hogy ki az illető – magyarázta a komáromi szakember.

Tavaly kezdődött a vita

Péni és Sidi elmérgesedő vitája a tavalyi ob összetett fináléjában kezdődött. Előbbi óvást jelentett be riválisa fegyverét kifogásolva, majd ezt követően éles, sokszor nyomdafestéket nem tűrő szópárbaj alakult ki a két sportlövő között. Sidi a közösségi médiában is becsmérelte fiatal ellenfelét, mire a szövetség elnöke felszólította, fegyelmi elé nézhet, ha nem hagy fel a viselkedésével. A világ- és többszörös Európa-bajnok sportlövő jelenleg is perben áll a szövetséggel rágalmazás miatt.

Péni vitaminjába került a dopping

– Az ülésen elhangzott az is, hogy Péni B-vitaminjába kerülhetett dopping. A honi szövetség rendőrségi feljelentést tett. A felvételt megküldi a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökségnek és a Nemzetközi Sportlövő Szövetségnek, utóbbit Sidi felfüggesztéséről is tájékoztatta. Péter korábban az én tanítványom is volt, fantasztikus karrier áll mögötte. Sajnálom, hogy egy ilyen csúnya üggyel érhet véget a pályafutása – tette hozzá Kisvárdai.

Tiszeker: várjuk a hivatalos megerősítést!

Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport vezetője megerősítette, hogy egy magyar sportlövő az indiai verseny folyamán pozitív mintát produkált.

– A Nemzetközi Sportlövő Szövetség a minta gazdája, ő jár el, ő is folytatja a meghallgatást. Amint határozat születik, mi is megkapjuk a hivatalos értesítést. Ezután tudom elmondani, hogy milyen doppingot találtak a magyar sportoló szervezetében. Annyit mondhatok, hogy ezt a szert bárhol a világon be lehet szerezni. Fontos kiemelni, hogy van egy doppingügy és van egy fegyelmi eljárás, amit a honi szövetség kezdeményezett. Egyelőre ez két különálló dolog, és úgy is kell kezelni.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083755_auto_resized.png
origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26444_resized.jpg?avcount=1711637114
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090198_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Világháború következik? Putyin megosztotta Oroszország terveit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086586_auto_resized.png
metropol.hu

Harry herceg nem találkozhat Katalinnal, nagybeteg sógornőjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087833_auto_resized.jpg
vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711637114
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711637114
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091059_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gyanítom, hogy elrabolták a 2 éves unokámat” – Kétségbeesve keresik az eltűnt Dankát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/FXaninBQcvRCcSsPW5z9S42HV4TbjpHbDGsidf2pjVY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiMjc5MmMzMjcxOTRkYjU5Yjg3M2U0YTIxYmI4NzE2.jpg
Visszatérés

Visszatértek a Liu testvérek: bejött, amire mindenki számított