Sport

Már nyáron, a Balatonon eldőlt? Kiderült, miért rúgták ki Dárdait

Bors

Létrehozva: 2021.12.02.

Új főnöke kora nyári érkezése óta fasírtban volt a Hertha hétfőn menesztett magyar vezetőedzőjével. Több szempontból sem jöttek ki egymással.

Forrás: AFP

Dárdai Pál hétfői menesztése előtt hónapokig lógott a levegőben az edzőváltás. Most kiderült: a Hertha bukdácsolásán túl személyi ellentétek is vezettek a magyar tréner távozásához.

Noha évekig csapattársak voltak a Herthában, kora nyártól feszült volt az új sportigazgató, Fredi Bobic és Dárdai kapcsolata. A Sport Bild szerint konkrét ütközőpontok vezettek a magyar futballedző menesztéséhez.

Mindezek miatt még az is benne van a pakliban, hogy – bár ezt az egérutat fenntartotta magának – Dárdai nem tér vissza az utánpótlásba (erről tavasszal egyeztetnek).

1. Nem érték el a Balcsin

A bennmaradás után Dárdai úgy utazott haza nyaralni, hogy nem tudta, Bobic leváltja-e az új szezonra. A balatoni pihenést a munkától mindig elválasztó edzőt csak harmadik próbálkozásra érte el telefonon új főnöke, amikor Suat Serdar szerződtetéséhez volt szükség egy beszélgetésükre.

2. Nem húztak egy irányba

Dárdai többször célzott arra, hogy a nyugodt csapatépítés kedvéért az utóbbi évekkel ellentétben minél kevesebb változást szeretne a játékoskeretben. Bobic mégis tíz új focistát hozott – aztán azt kérte számon a döntésekből kihagyott edzőt, hogy a friss igazolások nem fejlődnek a keze alatt.

3. Régóta keresték az utódát

Sajtóhírek szerint Bobic már hónapokkal ezelőtt Dárdai helyére hívta Edin Terzicet és Domenico Tedescót, de egyikükkel sem tudott megegyezni a folytatásról.

Ezek a pletykák természetesen eljutottak Dárdaihoz is, ami aligha segítette a zökkenőmentes közös munkát.

4. Szerencsétlenül nyilatkozott

– A Hertha régóta keres nagy edzőt. Pál kicsi edző, kedves edző, kisegít, amíg kell. Ha érkezik nagy edző, Pál visszatér az U16-os csapathoz – reagált Dárdai sértetten az edzőkeresésről szóló hírekre a Bayern elleni 0-5 után, már augusztus végén. Bobic bosszúsan azt mondta erre, hogy már ezért repülnie kellett volna.

5. Nem védték az eredmények

Mindez persze belefért volna, ha a csapat jó játéka és eredménysora felülírja a feszültségeket, de a jelek szerint – miként 2019-es első távozása óta négy utóda – most Dárdai sem tudta összekapni a Herthát. A csapat 13 forduló után 14 ponttal a 14. a tabellán, egy pontra az osztályozós 16. helytől.

Többségben a Dárdai-pártiak

A Hertha-szurkolók többsége nem a magyar edzőt hibáztatta volna a csapat vesszőfutásáért. A berlini BZ felmérésében a válaszadók (tegnapig mintegy 9 ezren voksoltak) 54 százaléka foglalt állást úgy, hogy rossz döntés volt az edzőváltás.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713517217
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27208_resized.jpg?avcount=1713517217
origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137828_auto_resized.jpg
vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138042_auto_resized.jpg
vg.hu

Történelmi eső mosta le a térképről Dubajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27207_resized.jpg?avcount=1713517217
origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713517217
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713517217
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja