Sport

Családi vállalkozás lett a sportlövő Eb

cs

Létrehozva: 2017.03.05.

Már a maribori légfegyveres Európa-bajnokság keddi rajtja előtt rekorderré vált a magyar csapat. Nemcsak itthon, de nemzetközi szinten sem nagyon volt még rá példa, hogy két szülő-gyerek páros is bekerüljön a válogatottba. Márpedig a pisztolyos Nagy László mellett fia, Máté is lőállásba állhat, míg Forrásiné Máthé Edit ezúttal nemcsak pisztolyedzőként támogatja majd lányát, Boglárkát a helyszínen, hanem futócéllövőként maga is szerepet vállal.

– Nagyon büszke vagyok a fiamra, akinek ráadásul Major Veronikával párosban az éremre is jó esélye van – mondta Nagy László, majd gyorsan hozzátette: Máté már tavaly is mindössze egy körrel maradt le a kiutazásról, pedig akkor még alig több mint egy éve lőtt csak.

– Nézőként nem kötött le a lövészet, de amikor apu rábeszélt, hogy kipróbáljam, egészen beleszerettem. Azóta ha tehetem, minden szabadidőmet a lövészettel töltöm, és remélem, nem ez az utolsó alkalom, hogy világversenyen együtt szerepelhetünk apuval, a nagy álmunk egy közös olimpia – tette hozzá Máté.

Máthé Edit lánya is nagy utat tett meg a lőtérig, hiszen ritmikus gimnasztikázott, balettozott és műúszott, mire beszippantotta ez a közeg.

– Anyuval szerencsére jól működik az edző-tanítvány viszony is – mesélte Bogi, aki idén zsúfolt évnek néz elébe, hiszen az Eb után készül a junior vb-re, érettségizik, felvételizik és a jogosítványát is meg akarja szerezni.

A futócéllövészetben Európa-bajnok édesanyja hosszabb kihagyás után tavaly, a győri kontinensviadalon tért vissza a lőállásba.

– A saját teljesítményem miatt már nem izgulok, de azt el sem tudom mondani, milyen érzés, amikor Bogit látom versenyezni, és már csak tehetetlenül, a háttérből szoríthatok érte. Remélem, ezt az extra érzelmi megpróbáltatást legalább egy éremmel honorálja majd… – mondta mosolyogva Edit.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143853_auto_resized.jpg
origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713598812
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134477_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mennyire ismered a retró tévéműsorokat? Kvízünkkel most letesztelheted a tudásodat!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137828_auto_resized.jpg
vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144868_auto_resized.jpg
ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137514_auto_resized.jpg
vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713598812
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713598812
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713598812
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146291_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja