Sport

Bundaperben hallgatták meg Nyilasi Tibort

T. N., K. B.

Létrehozva: 2018.10.26.

A 2011 óta húzódó bundaperben tanúként állt a bíróság elé a Fradi-legenda Nyilasi Tibor, aki kellemetlennek tartja, hogy magyarázkodnia kell.

Forrás: Csányi Kriszta

Kényelmetlen pillanatokat kellett átélnie Nyilasinak tegnap a Pesti Központi Kerületi Bíróságon, ahol tanúvallomást kellett tennie a hét éve tartó magyarországi bundaperben. A Fradi-legenda neve ugyanis a nemzetközi meccsek elcsalására szakosodott bűnbanda lehallgatott telefonbeszélgetéseiben többször is elhangzott, sőt sokszor gúnynevén, „Gúnárként” emlegették. 

A hangfelvételekből kiderült, hogy egy, a fővádlottak, K. Zoltán és L. Mátyás által működtetett menedzseriroda 2010-ben megpróbált leszervezni egy nemzetközi meccset Nigéria és Ma­gyarország fociválogatottjai kö­zött, és ebben szerettek volna információhoz jutni. A jelenleg is MLSZ-elnökségi tagként dolgozó Nyilasival közvetlenül nem léptek kapcsolatba a vádlottak, hanem a Fradi öregfiúkcsapatának korábbi menedzserétől, Bacsa Mihálytól kértek tanácsot.

– Kaptam egy e-mailt, nem tudom, kitől, nem magyarul volt, és kikértem Nyilasi úr véleményét. De nekem ezeknek a meccseknek a szervezéséhez semmi közöm nincs – védekezett a bíróságon Bacsa.

Ezután a bírónő Nyilasit is megkérdezte az ügyben, aki ki­mérten, rezzenéstelen arccal fejtette ki álláspontját.

– Én bárkinek elmondom, aki megkérdez, hogyan működik egy nemzetközi meccs leszervezése. Nem emlékszem, hogy konkrétan Bacsa úrnak elmagyaráztam-e, de nem zárom ki – mondta Nyilasi.

– Napi szinten kapok ilyen e-maileket, de ha ez nemzetközi mérkőzéssel kapcsolatos, akkor azonnal to­váb­bítom a szövetségen belül az illetékeseknek. Ennél többet nem tudok mondani. Kellemetlen nekem itt bármit is bizonygatni. 

A tárgyaláson részt vevő vádlott, L. Mátyás bevallotta, valóban próbáltak leszervezni egy meccset Nigériával, hiszen ez volt a munkájuk, de mint fogalmazott: ha manipulálni akar egy meccset, miért kellene neki lekötnie azt?

A vád szerint a szingapúri Tan Seet Eng vezette bűnbanda Ar­gentínában, Venezuelában, Finnországban, Olaszországban, Ma­gyarországon és Törökországban manipulálta meccsek eredményeit, a vádlottak jelenleg szabadlábon védekeznek.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088437_auto_resized.png
origo.hu

Nem atombomba volt, még csak pukkanás sem: Magyar Péteren röhögnek az interneten - itt vannak a legjobb mémek!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26453_resized.jpg?avcount=1711666510
origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089235_auto_resized.jpg
ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090504_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

„A City legyőzi az Arsenalt, de bajnok egyik csapat sem lesz”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711666510
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091972_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Ez a somogyi település a húsvéti dekorációk mogulja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711666510
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/FXaninBQcvRCcSsPW5z9S42HV4TbjpHbDGsidf2pjVY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiMjc5MmMzMjcxOTRkYjU5Yjg3M2U0YTIxYmI4NzE2.jpg
Visszatérés

Visszatértek a Liu testvérek: bejött, amire mindenki számított