Sport

Bozsik bizonyítványt osztott

Címkék
labdarúgás

szs

Létrehozva: 2021.05.11.

Amint az már hagyomány, a Bors kérésére a korábbi szövetségi kapitány, Bozsik Péter állított ki bizonyítványt a 119. labdarúgó NB I. csapatainak szerepléséről.

Forrás: Pexels

Ferencváros

A 32. bajnoki címét megszerző együttes remeklése minden képzeletet felülmúlt, hiszen amellett hogy BL-csoportkörbe került, olykor utcahosszal vezetett az NB I-es mezőnyt. Ám úgy érzem, három, sorozatban kiharcolt aranyérme után

a következő kiírásban a mostaninál jóval nehezebb küzdelem következik számára.

Puskás Akadémia

Minden várakozást túlteljesített a Hornyák Zsolt tréner által mesterien irányított csapat, és a jövőben állandó tagja marad az első öt mezőnyének.

Fehérvár FC

A menesztett Márton Gábor edzőt azért sajnálom, mert nem állt rendelkezésére megfelelő minőségű játékosállomány. A helyére érkezett Szabics Imre hosszú távon jó megoldásnak ígérkezik.

Paks

Bognár György edzői vénáját dicséri a csapata által lőtt rengeteg gól, és az, hogy csakis magyar játékosokkal kínált szórakoztató futballt.

Kisvárda

Középcsapattá betonozta be magát, de kérdés, hogy a kiváló alapokat lerakó Supka Attila edző folytatja-e ténykedését?

Újpest

Az ennél a klubnál dolgozó valamennyi tréner dolga azért nehéz, mert rendre az utolsó pillanatban érkeznek új szerzemények.

MTK

Teljesítette az elvárást az újonc, mert stabilan biztosította helyét az élvonalban.

Mezőkövesd

Pintér Attila azért jó szakember, mert kritikus szituációban, nehéz körülmények között érkezve egyenesítette ki a vidékieket.

ZTE

A zalaiak jól kezdtek, de valamilyen ok miatt megtorpantak. Úgy vélem, folyamatos harcban maradnak az bennmaradásért.

Honvéd

Rengeteg változás, új tulajdonosok, új struktúra építése, változó játékosállomány – mindez túl sok volt. Egy nagyon higgadt építkezésnek kell(ene) következnie.

Diósgyőr

Megtippelni sem tudom, évek óta miért billeg ez a jobb sorsra érdemes együttes a kiesés szélén, amit ezúttal nem tudott elkerülni.

Budafok

Más együttesek főként fiatal „perememberei” amúgy igen szimpatikus harcban buktak el. Az NB I túl nagy falat volt számukra.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088437_auto_resized.png
origo.hu

Nem atombomba volt, még csak pukkanás sem: Magyar Péteren röhögnek az interneten - itt vannak a legjobb mémek!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26450_resized.jpg?avcount=1711652715
origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080249_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Extrém drága kocsiban fotózták le Balogh Edinát, mindenkinek leesett az álla ettől a csúcsjárgánytól

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091882_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ma este a HírTV-n is látható lesz Varga Judit FrizviTV-ben készült interjúja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17072266_auto_resized.jpg
ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085184_auto_resized.jpg
vg.hu

Valami súlyos történik az ukrán elnöki hivatalban: Zelenszkij kirúgta az egyik legfontosabb emberét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26452_resized.jpg?avcount=1711652715
origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17066988_auto_resized.jpg
astronet.hu

Ez a 4 csillagjegy a legszerencsésebb idén tavasszal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711652715
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091871_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Bejelentést tett Király Viktor, holnaptól így fog élni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/FXaninBQcvRCcSsPW5z9S42HV4TbjpHbDGsidf2pjVY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiMjc5MmMzMjcxOTRkYjU5Yjg3M2U0YTIxYmI4NzE2.jpg
Visszatérés

Visszatértek a Liu testvérek: bejött, amire mindenki számított