Sport

Botrányos baki: dzsúdós lányaink kétmilliós költségen kiutaztak Pekingbe – a semmiért

Címkék
cselgáncs

Bors

Létrehozva: 2017.07.06.

Itt a nyakunkon az augusztus végi, szeptember eleji cselgáncs vb, ám két női válogatottjelöltünk úgy futott be egy pekingi versenyre, hogy egykük sem léphetett tatamira.

Ritkán fordul elő bármelyik küzdősportban, ami most megesett a mi dzsudokáinkkal a kínai fővárosban.

Karakas Hedvig és Szabó Katinka fontos versenyre utazott a vb árnyékában, ám úgy tudjuk, Karakas már idehaza sem volt rendben, következésképpen sérülten nem is léphetett tatamira. Igaz – legalábbis ebben reménykedtünk –, felmérhette leendő vb-riválisai formáját. A másik hölgy, Katinka viszont szívesen dzsúdózott volna, csakhogy 60 dekával átesett a súlycsoporthatáron, emiatt érthetően nem is versenghetett.

Tudni kell, két cselgáncsozó lányunk részvételi költsége fejenként egymillió forint volt. Az összesen kétmillió. Ennyi repült ki az ablakon.

Amúgy mindkét vb-re jelölt leány Honvéd-versenyző.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134786_auto_resized.jpg
origo.hu

Magyar Péteren és a rikácsoló sorozatszínészen röhög az internet - mémek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27172_resized.jpg?avcount=1713412211
origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130745_auto_resized.jpg
life.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Az Oroszlán hullámvasúton utazik, a Szűznek önvizsgálatra van szüksége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138931_auto_resized.jpg
vg.hu

A vártnál előbb érkezett a felezés a bitcoin piacán: ennek senki sem örülhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135677_auto_resized.jpg
ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138944_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Orosz–ukrán háború: Ukrajna csúnyán hoppon maradt az F-16-osok ügyében + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27171_resized.jpg?avcount=1713412211
origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713412211
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713412211
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27169_resized.jpg?avcount=1713412211
magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Zclyq_O7u6ogBt2GgvrYyM574sgROIXh2hqlNt_hrUY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M0Yjk0NWU2MWEwZDRhZDM4NjY1MGJmNjYzYTZjNTk2.jpg
TELITALÁLAT

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget