Sport

BL-selejtező: Gazdag Dani bodyjában bízhat a Honvéd

T. D.

Létrehozva: 2017.07.12.

Gazdag Dániel és Nagy Gergő kedvese is nagyon izgul az izraeli Hapoel Beer-Seva elleni BL-selejtezőn ma pályára lépő kispesti csapatért.

Izraelben közel 40 fok és egy nagyon jó ellenfél fogadja a ma­gyar focibajnokot. A Korhut Mihályt is foglalkoztató Beer-Seva tavaly az Európa Ligában a legjobb 32 közé jutott, így nem csoda, ha a Honvéd-focisták barátnői is kicsit aggódva várják az össze­csapást. Gazdag Dániel barátnője, Gaál Gréta és fia, ifjabb Gazdag Dániel az olaszországi nyaralás alatt szorít a csapatnak.

– Hiába mondják sokan, hogy esélytelen a Honvéd, ez engem nem érdekel. A bajnokság alatt is ezt szajkózták, mégis bajnok lett a csapat. Ha Izraelben is szívvel-lélekkel játszanak, a győzelmet sem tartom kizártnak – ma­gyarázta Gréta, aki elárulta, a fia a születésekor kapott egy ajándékot a csapattól, ami azóta is kabalaként szolgál. – Botka Endre vett egy Honvéd-címeres bébibodyt, amit aláírt az egész csapat. Danika azóta ezt viseli minden mérkőzésen, a bajnoki döntőn is ez volt rajta. Már kikészítettük, reméljük, ma este is szerencsét hoz.

Nagy Gergőt párja, Gazsó Do­rottya már az Izraelbe utazástól is féltette.

– Sosem örülök, amikor ilyen helyekre utazik a csapat, hisz a mai világban bármi megtörténhet – mondta Dóri. – A meccset egy nagyobb társasággal nézem, és igyekszünk kiszurkolni a győzelmet. Gerit csütörtökön a kedvenc vacsorájával várom haza. Remélem, egy finom borral ünnepelhetünk majd.

H. Beer-Seva-Bp. Honvéd
Szerda, 19.00,
Tv: M4 Sport

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143853_auto_resized.jpg
origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713570010
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142187_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141027_auto_resized.jpg
vg.hu

Itt nyitja meg új, budapesti üzletét a Penny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713570010
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135104_auto_resized.jpg
astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713570010
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713570010
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja