Sport

Anyaként igazán boldog a ma 40 éves Egerszegi Krisztina

Bors

Létrehozva: 2014.08.16.

Ma ünnepli 40. születésnapját Egerszegi Krisztina. Az ötszörös olimpiai bajnoknő hatására ezrek kezdtek úszni. Manapság kerüli a nyilvánosságot, három gyermek édesanyja.

Szöul, 1988: A kicsi lány

Már 14 évesen világhírű lett, hiszen a szöuli játékokon 100 háton ezüst-, majd 200-on aranyérmet szerzett. Klasszikus lett Vitray Tamás kommentálása a 200 döntőjében: Gyerünk Egér, gyere kicsi lány! A fél ország a könnyeit törölgette, amikor a dobogó tetején álló kicsi lány eltörpült az XXL-es méretű NDK-s nőimitátorok mellett.

Barcelona, 1992: Krisztina királynő

Három aranyérmet nyert, hazatérésekor mindenki őt akarta. Pedig nem szerette a felhajtást, de kénytelen-kelletlen tudomásul vette: sztár lett belőle. Igaz, a legszerényebbek közül való.

1996, Atlanta: Búcsúfellépés

Ha 1994-ben a római vb-n megnyeri kedvenc számát, a 200 hátat, szegényebbek lennénk egy olimpiai arannyal. De csak második lett, és nem akart így búcsúzni. Még egyszer nekilátott a felkészülésnek, és zsinórban harmadszor is aranyat nyert 200 háton.

Anyaként a legboldogabb

Három gyermeket nevel férjével, az anyaságban találta meg az igazi boldogságot. Érmeit eltette egy fiók mélyére, hogy a csemeték ne a híres anyukához mérjék magukat. Kerüli a nyilvánosságot, de néha azért feltűnik egy-egy versenyen. Mindannyiunk legnagyobb örömére. Isten éltessen, Egér!

 

Személyes ajándékot kapott

– Személyes ajándékkal kedveskedtem neki – mondta Kiss László, Krisztina egykori mestere, aki a berlini Eb miatt két nappal korábban köszöntötte fel kedvenc tanítványát. – Hihetetlen, hogy elröpült az idő, én már 74 vagyok, ő pedig… Jót nosztal-giáztunk kedvenc tanítványommal, aki a hetvenedik születésnapomon megríkatott éremkollekciója másolatával.

– Szerencsés vagyok, hogy vele versenyezhettem – mondta Szabó Tünde, az úszószövetség főtitkára, az örök második Krisztina mögött. – Egyedülálló tehetség volt, aki szorgalmas, nagy odaadással és céltudatosan készült. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089302_auto_resized.png
origo.hu

Ez maga a földi pokol: a világ legforróbb városában madarak hullanak az égből, és halak sülnek meg a tengerben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26453_resized.jpg?avcount=1711659014
origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091834_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26452_resized.jpg?avcount=1711659014
origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090087_auto_resized.jpg
astronet.hu

Húsvéti hosszú hétvégi horoszkóp 2024. március 29-április 1: Csodaszép ünnepek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711659014
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090779_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/FXaninBQcvRCcSsPW5z9S42HV4TbjpHbDGsidf2pjVY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiMjc5MmMzMjcxOTRkYjU5Yjg3M2U0YTIxYmI4NzE2.jpg
Visszatérés

Visszatértek a Liu testvérek: bejött, amire mindenki számított