Sport

Óriási balhé az angol-magyar meccsen: Megszólalt a szemtanú

Bors

Létrehozva: 2021.10.14.

Az angol-magyar meccs elejét szívesen elfelejtenénk.

Nem csak a pályán, a lelátón is harcoltak a magyarok az Anglia elleni vb-selejtezőn (1-1). A Wembley Stadionban meccs alatt rég volt ekkora balhé. Tucatnyi magyar és lengyel szurkoló csapott össze a rendfenntartókkal.

A meccs első perceiben előbb a biztonságiak, később a rendőrök törtek be gumibotokkal, viperákkal a vendégszektorba. A Borsnak helyi szemtanúk mesélték el, mi okozta a botrányt. A történet azzal kezdődött, hogy a helyiek kifütyülték a magyar himnuszt, aztán az angolok térdelése előtt előkerült egy magyar molinó.


A szektorban szokás szerint indokolatlanul nagy volt a helyi rendőröket jelenléte akik azt várták h bárkit is kiemelhessenek.

Az egyik társunknál volt egy transzparens ami nem felelt meg a mai gendersemleges, mindent is elfogadó társadalmi követelményeknek. Így megpróbálták eltávolítani a személyt a lelátóról. Ő nyilván maradt volna, ebből alakult ki a balhé

– mesélte a Borsnak egy Londonban élő magyar szurkoló.
 

Néhány perc alatt főleg lengyel drukkerek kikergették a rendfenntartókat a szektorból, akik jobb a békesség elven, nem tértek vissza nagyobb erővel. Egy lengyel személyt őrizetbe vettek, szerencsére, mint megtudtuk, a meccs lezárása békés volt, az utcákon már nem volt balhé.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145808_auto_resized.jpg
origo.hu

Ilyen még nem volt: aranyat lövell ki egy vulkán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713572711
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145196_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145801_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A magyar válogatott Norvégia legyőzésével avatta fel az Alba Arénát + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143898_auto_resized.jpg
ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145133_auto_resized.jpg
vg.hu

Hadijelentés: megtorolták az ukrán támadásokat az oroszok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713572711
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713572711
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713572711
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17129407_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akik április végig olyan isteni beavatkozásban részesülnek, ami örökre megváltoztatja az életüket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17109901_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Szomorú: nem vált valóra Diana hercegné utolsó kívánsága

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja