Sport

Aki haver, jól járt? Furcsaságok a paralimpiai jutalmak körül

Bors

Létrehozva: 2017.02.01.

Forrás: Czerkl Gábor

Kiderült, hogy 362 200 forint jutalmat kapott a riói szereplés nyomán a Magyar Paralimpiai Bizottságtól az a Dr. Sahin Péter, akit a fogyatékos sportolói berkekben a brazíliai játékokig senki nem ismert, ellenben abban a Jahn Ferenc Kórházban dolgozik, amely havi bruttó 800 ezer forintot fizet kommunikációs munkáért az MPB-elnök Szabó László alapította Ypsylon Média nevű cégnek. (Szabó és az intézmény összefonódásáról a múlt héten cikkeztünk, ebben megírtuk azt is, hogy Dr. Ralovich Zsolt igazgató az MPB elnökségének a tagja ma már).

Sahin doktor 200 forintos végösszegéből, illetőleg abból, hogy a jutalmazottak listájának utolsó során szerepel, többen arra következtetnek, hogy a  gasztroenterológusnak a fennmaradt summát utalták ki. Egyébként is rengeteg furcsaságot mutatnak a riói jutalmak. 

Több sportoló például mást nevezett meg nevelőedzőnek most, és mást négy éve. Az egyetlen aranyérmünket szerző Tóth Tamás – aki ezen kívül egy-egy 3., 4. és 6. helyet ért el – sikerei miatt testvére vett fel 3,9 millió forintot. Tóth Henriettáról úgy tudjuk, amúgy tényleg van edzői képesítése, ám az úszó első mestere Málnai István volt, aki a londoni játékuk után elhunyt. 

Az asztaliteniszben a szakágvezető Kaiser János egy vasat se kapott, holott ígérték neki, az úszóknál a vezetőedző Becsey János viszont 4,9 milliót. Vannak, akik úgy vélik, ennek az az oka, hogy előbbi kritikus ember, a véleményét mindig vállalja, míg Becsey lojális a jelenlegi vezetéshez.

– 2013 óta vagyok vezetőedző, Sós Csaba mellett társadalmi munkában dolgozom. Rióban valóban nem a faluban laktam, de azért, mert a 2024-es budapesti olimpiapályázat szervezőbizottságában dolgoztam. Így is helyet biztosítottam más edzők számára – nyilatkozta lapunknak Becsey, aki hangsúlyozta, a jutalmazásának mértékének semmi köze ahhoz, hogy tagja az MPB elnökségének.

* * *

Update: A Magyar Paralimpiai Bizottság reagált a Bors cikkében leírtakra. Közleményüket teljes terjedelmében, változtatás nélkül adjuk közre:

Az olimpiai és paralimpiai jutalmazási rendszert „Az egyes kimagasló sporteredmények állami jutalmáról 200/2013. (VI. 13.) Kormányrendelet" szabályozza. 

A Magyar Paralimpiai Bizottságnak a 2016. szeptember 7-18. között Rió de Janeiróban megrendezett XV. Nyári Paralimpiai Játékok magyar eredményei után (1 aranyérem, 8 ezüstérem, 9 bronzérem) járó jutalmazási rendszert illetően nincs módja eltérni a kormányrendeletben megszabottaktól. 

A Magyar Paralimpiai Bizottság a kormányrendeletben meghatározott előírásoknak eleget téve, az annak megfelelt sportolók, edzők és sportszakemberek, nevelőedzők számára nyújtott be jutalmazási kérelmet a Magyar Olimpiai Bizottság felé.

A hivatkozott kormányrendelet 4. § (2) /(4) b kimondja, hogy a nevelőedzők személyére a sportolók és a sportági szövetségek együttesen tesznek magánjogi okiratnak minősülő nyilatkozatot a Magyar Paralimpiai Bizottság felé.  A Magyar Paralimpiai Bizottságnak nem áll módjában felülbírálni a nyilatkozatokat, ellenőrzési jogköre a sportszakemberek végzettségét igazoló okiratok hitelességére terjed ki.

A nevelőedzők személyét a sportolók és a szövetségek szakmai döntése határozza meg és ők együttesen jogosultak azt megváltoztatni is. Ha a nevelőedző elhunyt, akkor az egykori nevelőedző segítője is jutalmazható. Tóth Tamás esetében ez a sajnálatos helyzet állt elő: a 2012-es paralimpiai eredménye után jutalomra jogosult Málnai István nevelőedző sajnos 2012-ben elhunyt, ezért a nevelőedzői jutalmat most egykori edzőkollégája, a szintén úszóedző Tóth Henrietta kapja.

Becsey János kétszeres paralimpiai bajnok úszó a paraúszás kiváló sportszakembere, tudásával, iránymutatásaival 4 éve segíti a hazai paraúszók eredményességét. Vezető edzőként Dr. Sós Csaba szövetségi kapitány munkáját támogatja, elvitathatatlan érdemei vannak a hazai paraúszók paralimpiai sikereiben, eredményeiben. A 2016-os riói paralimpián vezetőedzői minősége mellett a Budapest2024 Sportolói Bizottságának tagjaként is részt vett, képviselve a hazai olimpiai/paralimpiai pályázatot.  Becsey János Budapest2024 Sportolói Bizottsági részvétele Rióban lehetővé tette, hogy – miután a sportágak utazó keretének meghatározása az IPC által meghatározott szabályokhoz kötött -, a Magyar Paralimpiai Bizottság a vezetőedző „helyén" az egyik úszónk edzőjét akkreditálja a nyári paralimpiai játékokra. Ezzel a sportolóink helyszíni edzői támogatottsága növekedett, ez az úszásban szerzett eredményekben is szembeötlő.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089698_auto_resized.png
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711703114
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083461_auto_resized.png
metropol.hu

„Gáborékat hagyd békén! Neki is jár a boldogság” – Tóth Gabi válaszolt a provokálónak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086801_auto_resized.jpg
ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086128_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Rossi: Ritkán veszítem el a türelmem, de most kijöttem a sodromból

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711703114
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711703114
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/FXaninBQcvRCcSsPW5z9S42HV4TbjpHbDGsidf2pjVY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiMjc5MmMzMjcxOTRkYjU5Yjg3M2U0YTIxYmI4NzE2.jpg
Visszatérés

Visszatértek a Liu testvérek: bejött, amire mindenki számított