Sport

A címvédő Ferencváros legyőzte az Újpestet

MTI

Létrehozva: 2020.10.24.

Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

A címvédő Ferencváros 2-0-ra legyőzte a vendég Újpestet a labdarúgó OTP Bank Liga 8. fordulójának szombati játéknapján.

Lendületesen és veszélyesen kezdett a Ferencváros, amelynek ígéretes helyzetei is adódtak. Az Újpest kizárólag a védekezésre összpontosított, a labdát nem tudta megtartani, azt legtöbbször hamar, már a félpálya környékén elveszítette. A félidő közepén a hazaiak visszavettek a tempóból, ráadásul több technikai hibát elkövettek, így a vendégek kicsit fellélegezhettek. A 39. percben mégis vezetéshez jutott a Ferencváros - a jobb szélről beívelt labdát Nguen Tokmac fejelte a kapuba -,  majd az egyre inkább magára találó újpesti gárda pillanatai következtek, de lehetőségeit nem tudta egyenlítő gólra váltani.

A vendégcsapat a második félidő elején is irányított, viszont a 61. percben szöglet után ismét a hazaiak voltak eredményesek, akkor Somália révén. Kiegyenlített mezőnyjáték mellett megmaradt a küzdelem és a tempó, amelyről a mindkét oldalon érkező cserék gondoskodtak. A 80. percben büntetőhöz jutottak a vendégek, de Tallo a kapu fölé és mellé emelt. A hátralévő időt a Ferencváros rutinos tudta le - csupán Frimpong sportszerűtlenségért kapott piros lapja borzolta a kedélyeket -, így ismét legyőzte újpesti riválisát.
Az FTC így már 57 mérkőzés óta veretlen hazai pályán a bajnokságban: 11 döntetlen mellett ez volt a 46. győzelme.

Az Újpest ellen pedig lassan öt éve nem veszített a pontvadászatban: öt döntetlen mellett kilencedik alkalommal győzte le a lila-fehéreket, sorozatban ötödször.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133146_auto_resized.jpg
origo.hu

Sokkoló fotók: felismerhetetlen lett Magnum, Tom Selleck

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135555_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mi történt? Balázs Andrea nem jelent meg a Nemzeti Színházban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135570_auto_resized.jpg
vg.hu

Belefojtották a szót Orbán Viktorba Brüsszelben: tele vannak a belga lapok a botránnyal – de fordulat jöhet az ügyben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135852_auto_resized.png
metropol.hu

Tényleg magának köszönheti? Ezért bántják Szoboszlai Dominiket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17126662_auto_resized.jpg
vg.hu

Magyar autópályák: csak most terjed el az a szokás, amit a KRESZ is előír, de Nyugat-Európában már több évtizede működik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27129_resized.jpg?avcount=1713295511
origo.hu

Felismerhetetlen lett a Született feleségek egyik legszexibb színésznője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17124005_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130831_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127599_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134351_auto_resized.jpg
borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Zclyq_O7u6ogBt2GgvrYyM574sgROIXh2hqlNt_hrUY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M0Yjk0NWU2MWEwZDRhZDM4NjY1MGJmNjYzYTZjNTk2.jpg
TELITALÁLAT

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/x7lqQUVJ_JI0eCK4Fzuf03lhM9dbj60XLk1PTRNchaM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzRmMGNjZjZjN2U2NDRhMDM4MjYwYTg5ZjVlMDk0MDM0.jpg
Veled vagyunk

Összeszorul a szív: ezt üzenték a Fradi-szurkolók Dejan Sztankovicsnak és fiának – fotó!