Sport

881 millió forintba került Rio

V. T. R.

Létrehozva: 2016.12.20.

Habár úgy kalkuláltak, egymilliárdba kerül a riói olimpia, 881 millióból megúsztuk – tudtuk meg a MOB-tól. Érdekességek így is akadnak.

Forrás: MTI

A 2015-ös állami büdzséből 241, az ideiből 640 millió forintot költött el hazánk a riói játékokra, összesen tehát 881 millióba került a nyolc magyar arannyal, három ezüsttel, négy bronzzal záruló seregszemle. De ez még mindig csak egy megközelítő adat, legalábbis így jellemzi a MOB a lapunknak megküldött válaszaiban a végösszeget. Az indoklás szerint  az elszámolást ugyanis 2017. július végéig köteles csak az EMMI felé benyújtani. Ami már csak azért is érdekes, mert a MOB közgyűlésének májusban kell megtárgyalni a beszámolót és a költségvetési elszámolást. 

De ez még a kisebbik gond. Nagyobb, hogy a szervezet a ki­adások legnagyobb hányadát kitevő utazási és logisztikai költségek (393,9 millió Ft) címszó kapcsán sehol nem jelzi, hogy a NOB az utazási költségeket megtéríti. Viszont hosszasan ecseteli, hogy Rióba a repülőjegy jóval drágább, mint Londonba volt (a négy évvel ezelőtti kiadások végösszege nem érte el a 600 mil­liót), és hogy a kiutazás időtartamának csökkentése, a kényelmetlenségek elkerülése érdekében, és hogy segítsék a sportolók akklimatizációját, charterjáratokkal oldották meg a kiutazását. 

Tekintélyes összeg ment el a felszerelések beszerzésére (138,6), valamint a formaruhára és egyéb kiegészítők kiválasztására (108,2). Utóbbi tétel azért szembeszökő, mert a 342 fős magyar csapatra levetítve ez fejenként 315 ezer Ft/főre jön ki. Ráadásul a delegációból csak 160 fő volt a sportoló...

Lapunk szakértők véleményét kérte ki arról, hogy a magyar csapat működésének helyszíni kiadására szánt majd harmincmillió forint sok-e vagy kevés, amire azt a választ kaptuk, hogy bitang sok. De még mindig el­enyésző ahhoz képest, hogy egyéb ráfordítások címszó alatt elment hetvenegymillió forint. 

Hogy mire, azt csak találgatni lehet.

Török: Borkaival eljött a mélypont

Török Ferenc kétszeres olimpiai bajnok öttusázó azt nyilatkozta az Indexnek, hogy Borkai a NOB-tól kapott nyolc vendégakkreditációból hármat – a saját döntése alapján – két gyermeke és az egyik gyermek barátnője javára használta fel, ők a NOB vendégeként a VIP-páholyokból nézhették az eseményeket. A szponzori tévék elnökségi tagok részére történt szétosztása kapcsán pedig úgy vélte: a hűtlen kezelést is fölveti a történet.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085749_auto_resized.png
origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711697113
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083650_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089517_auto_resized.jpg
mandiner.hu

A világ legboldogabb embere lett a magyar válogatottnál már leírt focista

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086524_auto_resized.jpg
ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088380_auto_resized.jpg
vg.hu

Új sorozat érkezik a Fix Magyar Állampapírból

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711697113
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711697113
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/FXaninBQcvRCcSsPW5z9S42HV4TbjpHbDGsidf2pjVY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiMjc5MmMzMjcxOTRkYjU5Yjg3M2U0YTIxYmI4NzE2.jpg
Visszatérés

Visszatértek a Liu testvérek: bejött, amire mindenki számított