Sport

21 évet várt a sportolónő a szexuális erőszak kísérletének vádjával – lemondott az alelnök

szs

Létrehozva: 2021.01.27.

Áll a bál a görög sportéletben, hiszen kiderült egy csúnya, szexuális erőszak kísérlet. Emiatt az állítólagos tettes, Arisztidesz Adamopulosz lemondott szövetségi tisztéről.

Forrás: AFP

A görög vitorlás szövetség alelnöke, Arisztidesz Adamopulosz megszégyenülten vette a kalapját, és leköszönt. A The Straits Times szerint még a 2000-es, Sydneyben megrendezett olimpia előtt férfias gerjedelmében szexelni akart egy fiatal sportolónővel, Szofia Bekatoruval.

A vitorlázónő azonban nemet mondott a közeledésére.

A sportolónő egyébként a 2004-es athéni olimpián aranyérmet szerzett, majd négy év elteltével a harmadik helyen végzett az ötkarikás játékokon.

Az persze nem teljesen világos, hogy Bekatoru a bejelentésével miért várt csaknem 21 évet. A most 43 esztendős sportolónő a rendőrségi kihallgatásról távoztában elmondta: mivel a görög kormányzat mostanában súlyosan bünteti az efféle cselekedeteket, megítélése szerint valamennyi görög nő, akit nemi erőszak fenyetett, igenis számoljon be erről a törvény képviselőinek.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713599113
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137828_auto_resized.jpg
vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146090_auto_resized.jpg
life.hu

Napi horoszkóp 2024. április 20.: ma nehéz lesz visszafogni magad

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713599113
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144894_auto_resized.png
lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713599113
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713599113
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon megalázó, ami a Házasság első látásra adásában történt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja