Dráma

16 másik hegymászó halt meg most ugyanott, ahol Suhajda Szilárd

2023. május 29. hétfő 16:35

Az idei szezonban mászók és serpák százai jutottak fel az Everestre, 17-en meghaltak vagy eltűntek, köztük a magyar Suhajda Szilárd.

Serpákat és rekorder hegymászókat tüntettek ki hétfőn Nepálban a világ legmagasabb csúcsa, a 8848 méteres Mount Everest első meghódításának 70. évfordulóján. A nepáli kormány kitüntette Kami Rita serpa hegyi vezetőt, aki az idei mászószezonban kétszer is feljutott a tibeti nyelven Csomolungmának nevezett csúcsra, egyben a legtöbbször, 28 alkalommal mászta meg a magaslatot. Elismerést kapott Szanu Serpa is, aki a világ mind a 14 legmagasabb csúcsára kétszer ért fel.

A magashegyi mászók közösségének több száz tagja, serpa hegyi vezetők és tisztségviselők vettek részt az évforduló tiszteletére Katmanduban tartott gyűlésen, az ünneplők transzparenseket lengettek, miközben katonazenekari muzsika ritmusára vonultak a nepáli főváros központjába.

Az ország turisztikai miniszere, Szusila Szirpali Takuri kitüntette a nepáli Hari Buda Magart, az első embert, aki mindkét lábának - térd fölötti - amputálása után mászta meg az Everestet.

"Május 29-e a nap, amelyre mindannyian emlékszünk és mindig büszkék leszünk, mert Edmund Hillary és Tenzing (Norgay) serpa ezen a napon érte el az Everest csúcsát, és ezen a napon lettek híresek a serpák" 

- mondta Szanu Serpa.

Hillary és Tenzing Norgay 1953. május 29-én ért fel a világ tetejére. Nepál 2008-ban, Hillary halála után kezdte ünnepelni az évfordulót.

Hillary és Tenzing Norgay sikere óta több ezren másztak fel a csúcsra és százak vesztették életüket a veszélyes hegyoldalakon.

 

Az idei szezonban mászók és serpák százai jutottak fel az Everestre, 17-en meghaltak vagy eltűntek, köztük a magyar Suhajda Szilárd, aki május 24-én indult oxigénpalack nélkül, egyedül a csúcstámadásra, de vissza már nem tért, és hivatalosan 27-én jelentették be, hogy keresését befejezték.

 

A himalájai hegymászószezon márciusban kezdődik és május végén fejeződik be, mert ezután a monszunszelek és az emelkedő hőmérséklet miatti olvadás túl veszélyessé teszi a hegyek megmászását.

A globális felmelegedés egyre nagyobb aggodalmat jelent a hegymászóknak és azoknak, akiknek megélhetése a hegymászóturizmustól függ. Az emelkedő hőmérséklet miatt azoknak, akik eddig havon és jégen haladtak felfelé, puszta sziklákon kell majd mászniuk.

Friss kutatások alapján az Everest gleccserei 2000 évnyi jeget veszítettek el az elmúlt 30 évben.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16471532_auto_resized.jpg
origo.hu

Lékai-Kiss Ramóna reagált a vádakra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/19909_resized.jpg?avcount=1695504614
origo.hu

Elképesztő terpeszt mutatott be Köllő Babett - VIDEÓ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16471650_auto_resized.png
metropol.hu

Rádőlt egy egyéves gyerekre a tévé Nógrádban: elhunyt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16471250_auto_resized.jpg
mandiner.hu

A Medve egy kísérleti atomrobbanás előkészítésén dolgozik Novaja Zemlja szigetén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16471217_auto_resized.jpg
ripost.hu

Szörnyű tragédia: másfél éves kislányra dőlt a tévé Becskén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16471358_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Amerikai lap: komoly a törés az ukrán és amerikai stratégiai elképzelések között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/19907_resized.jpg?avcount=1695504614
origo.hu

Nem szereti takarni a hatalmas melleit a világbajnok sportolóból lett szexológus - képek 18+

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16471043_auto_resized.jpg
travelo.hu

Új, különleges tarantulafajt fedeztek fel Thaiföldön

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16469559_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Harry herceg évtizedek óta viseli ezt a karkötőt: szívszorító ok állhat a háttérben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/19790_resized.jpg?avcount=1695504614
she.life.hu

Miért velem hozatja el a főnököm a ruháit a tisztítóból?(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16469699_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megműtötték ifjabb Dárdai Pált, idén már nem láthatjuk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/19822_resized.jpg?avcount=1695504614
life.hu

Folyton fáradt vagy? A depresszió egyik tünete is lehet(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/09/yXHcIZJJ-8Xt2FDc_h7ssrUu8QxIOH6ZVf9nXTy3ae0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiMmY5MzVkNjNlMjRkNmE4MGM1ZDQ5ZDc1MTZiZmJm.jpg
Stílus

A visszafogottól az extravagánsig: lelepleztük Szoboszlaiék civil ruháit a válogatottban – videó

https://cdn.borsonline.hu/2023/09/YJh94AehMLWbSxjCYggf5G_rnPtbgL-VWuY0FnolKfc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQ5YWFlNTgyNzg1ODRiMjM5OTgxNWM2NDdlM2M0NzM2.jpg
Úszás

Elveszítjük Milák Kristófot? Határozottan válaszolt a világbajnok legenda