Család

Cseh László napokon belül apuka lesz, így készül a pici érkezésére

Bors

Létrehozva: 2022.06.24.

Még a vizes világbajnokságról is lemond.

Óriási az öröm Cseh Laciéknál

Forrás: Nemzeti Sport

Július elejére várja a gólyát, hogy meghozza a kisbabát az úszó világbajnok és felesége. Cseh László és Dia már mindent előkészített a kis jövevény számára, a babaszoba is be van rendezve, csak a napokat számolják, hogy megérkezzen végre a Cseh-család szemefénye. Feleségét természetesen, mint minden igazi férj, kíméli, kiszolgálja, még a kedvenc időtöltését, szórakozását is sutba dobta.

– Imádok horgászni, ha időm engedte, még aktív úszó koromban is rendszeresen részt vettem a különböző pecaversenyeken. Most még erről a hobbimtól is lemondtam, mert első a család – mondta a Borsnak a kétszeres világbajnok legenda.

Laci elárulta, hogy még a napok óta tartó vizes világbajnokságra sem látogat ki a Duna Arénába, igaz ennek más oka is van, nem csak a kislánya érkezése, akinek természetesen már megvan a neve, de ezt – talán babonából – a pici baba megérkezésig nem árulja el.

Laciék már nagyon várják a baba érkezését  Fotó: Koncz György

Csak a televízióban nézem az eseményeket, itthon drukkolok a képernyő előtt

 – folytatta. 

Bevallom, nekem még nagyon korai volna a helyszínen, testközelből figyelni az eseményeket. Még nem telt el annyi idő a visszavonulásom óta, hogy ne jusson eszembe, milyen érzés volt anno, itthon, magyar közönség előtt rajtkőre állni és megküzdeni a világ legjobbjaival. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146974_auto_resized.jpg
origo.hu

Hamilton-kudarc, Ferrari-baleset és meglepetés a Forma-1-es időmérőn

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27246_resized.jpg?avcount=1713620411
origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130971_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144014_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27247_resized.jpg?avcount=1713620411
origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713620411
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713620411
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27243_resized.jpg?avcount=1713620411
magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja