PR Cikkek

Piedone nyomában – portréfilm Bud Spencer életéről péntek este 21.55-től az M5 műsorán (x)

Bors

Létrehozva: 2018.11.21.

A több mint négy éven át, négy országban és negyvenöt közreműködővel forgatott, átfogó portréfilm, amellett, hogy egy legendás színész életművét tárja a nézők elé, egy kivételes személyiség eddig kevésbé ismert arcát is bemutatja. Egykori sportolótársai, színész kollégái, barátai és családtagjai mesélnek a világ legnagyobb pofonosztójáról, akiről az is kiderül, hogy imádott bennünket, magyarokat.

„Bud Spencer mélyen vallásos, példás családapa volt, aki 6 nyelven beszélt és három egyetemre járt. Emellett amatőr bokszoló, autóversenyző, rögbi játékos, olasz úszóbajnok és vízilabdázó volt, aki az UNICEF nagyköveteként a vakokért kampányolt, ill. a háború- és kábítószer használat ellen emelte fel a hangját” – mondta a filmet készítő Király Levente, az MTVA kiemelt szerkesztője, aki hozzátette: Bud Spencer gyermekruhákat tervezett, könyveket és dalokat írt, de feltalálóként bejegyzett találmányokkal is gazdagította életünket.

A filmben eddig soha nem látott archív anyagok, családi felvételek és fotók kerülnek bemutatásra, de Bud Spencer római lakása és hétvégi nyaralója is megjelenik. A színész születésének 90. évfordulója alkalmából egy 90 perces verzió kerül februártól a hazai mozikba, míg a film 55 perces rövidített változata november 23-án 21.55-kor lesz látható az M5 csatornán.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091077_auto_resized.png
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26453_resized.jpg?avcount=1711663221
origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078089_auto_resized.jpg
life.hu

Tojásfestés akkor és most– hagyományos és modern technikák

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091825_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Új háború lehet kirobbanóban egy másik földrészen, pattanásig feszült a helyzet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086745_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084889_auto_resized.jpg
travelo.hu

Áprilistól ismét közvetlenül repülhetünk Budapestről ebbe az egzotikus fővárosba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080249_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Extrém drága kocsiban fotózták le Balogh Edinát, mindenkinek leesett az álla ettől a csúcsjárgánytól

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711663221
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/FrlBlEnP7IcifqfDdz8LBC7uwPOWtVxIw3RVSUPguWM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE4NDMyZjVlMzdjMDQxNWI4YWMxYWE2ZGU4ZDkwM2Nh.jpg
PR Cikkek

Hogyan készüljünk fel az első horgászútra? (x)

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/HE-U9b803Re8ta3VYOmTi-zQTQXchM1JsmjEgY7OS9w/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzgxZjU4NDJkZmUxYjQ2NGFhMjJlNzAzNzhkODZhZDIx.jpg
PR Cikkek

A sokoldalúság varázsa – női pólók és blúzok minden stílusban (x)