A Tisza horvát testvérpártja benyújtotta és elfogadta a sorkatonaság visszavezetéséről szóló törvényt: Horvátország 17 évvel a sorkatonaság eltörlése után modernizált kiképzési programot vezet be a megváltozott biztonsági helyzetek, természeti katasztrófák és globális válságok hatására, összhangban az európai védelmi felkészültségi trendekkel. Az elsőként behívottak a 2007-ben született férfiak lesznek, akik 2025 végéig orvosi vizsgálatra kapnak behívót, de 19–30 év közötti férfiak és nők is jelentkezhetnek önkéntesen. A törvényjavaslatot Ivan Anušić (HDZ) védelmi miniszter, aki egyben a horvát miniszterelnök-helyettes is, terjesztette be a Szábor elé - írja a Ripost.
A horvát parlament el is fogadta pénteken a védelmi törvény módosításait, amelyekkel visszaállítják a kötelező sorkatonai szolgálatot - jelentette a horvát sajtó.
A jogszabályt 84 képviselő támogatta, 30 tartózkodott, 11 pedig ellene szavazott a 151 tagú törvényhozásban. A katonai alapkiképzés - a kötelező sorkatonai szolgálat részeként - két hónapig tart majd, és 2026 januárjában indul a knini, a slunji és a pozsegai laktanyákban. Évente öt turnus kiképzését tervezik, turnusonként mintegy 800 sorkatonával.
Minden 18. életévét betöltött férfi még az év végéig behívót kap, és abban a naptári évben vonul be kiképzésre, amelyben betölti 19. életévét. A bevonulás előtt kötelező egészségügyi alkalmassági vizsgálaton esnek át. A szolgálatra 19 és 30 éves kor között önkéntesen is lehet jelentkezni, nőknek is.
A lelkiismereti okokra hivatkozó sorkötelesek polgári szolgálatot teljesíthetnek a belügyminisztérium polgári védelmi szervezeteiben vagy a lakóhelyük szerinti önkormányzatnál. A polgári védelemnél a szolgálat három hónapig tart folyamatos munkarendben, míg a helyi tűz- és polgári védelem, környezet- és településgazdálkodás, illetve útfenntartás területén négyhónapos szolgálat teljesítendő, heti ötnapos, napi nyolcórás munkarendben.
A kiképzés - akár katonai, akár polgári - hallgatói jogviszony esetén 29 éves korig, élsportolók számára világ- és Európa-bajnokságon való részvétel idejére egy évig halasztható el.
A sorkatonák havi 1100 euró (mintegy 450 ezer forint) illetményt kapnak, és a szolgálat idejére munkajogi védelem illeti meg őket. A kéthónapos kiképzés beleszámít a szolgálati időbe, és előnyt jelent az állami vagy más közszolgálati állásokra való pályázáskor. A polgári szolgálat díjazása kisebb lesz a katonainál, pontos összegéről kormányrendelet rendelkezik majd.
Felmentést kaphatnak a szolgálat alól azok, akiket alkalmatlannak minősítenek, akik legalább két évig a védelmi minisztériummal kötött szerződés alapján kadétnak tanultak, a kettős állampolgárok, akik külföldön már teljesítették a katonai szolgálatot, továbbá a rendészeti akadémia hallgatói, a büntetés-végrehajtási szolgálat tagjai, illetve felszentelt papok vagy szerzetesek.
A behívó figyelmen kívül hagyása esetén rendőri előállítás is elrendelhető, emellett 250 és 1320 euró közötti pénzbírság szabható ki azokra, akik nem jelennek meg a kiképzésen vagy a polgári szolgálaton, illetve azt igazolatlanul megszakítják.
A parlamenti vitában a kormányzó Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) és koalíciós partnere, a Haza Mozgalom (DP) képviselői szükségesnek nevezték a sorkatonai kiképzés visszaállítását és a tartalékos állomány feltöltését. Az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (SDP) arra figyelmeztetett, hogy a törvény különbséget tesz a polgári szolgálatot választók és a katonai szolgálatot teljesítők között.
A parlament a fegyveres erőknél való szolgálatról szóló törvényt is módosította, és ezentúl lakhatási támogatást ír elő azon hivatásos katonák számára, akik szolgálati helyükön nem rendelkeznek lakhatással és 45 év alattiak.
Emellett elfogadták a HDZ képviselőcsoportjának azon módosító indítványát is, amely lehetővé teszi, hogy alapfokú végzettséggel is felvegyenek valakit katonai vagy tengerész szolgálatra azzal a feltétellel, hogy az illető az első határozott idejű szerződése lejártáig - a védelmi minisztérium támogatásával - befejezi középfokú tanulmányait.
Ruszin-Szendi Romulusz, a Tisza párt botránypolitikusának a sorkatonaságról tett kijelentése miatt gyűjt aláírásokat a Fidelitas. Mivel a Tisza párt embere az egyik lakossági fórumon arról beszélt, hogy háború esetén azonnal berántaná a fiatalokat, tehát visszaállítaná a sorkatonaságot. A Fidelitas ezért úgy gondolja, hogy ennek megállításhoz minél több emberre van szükség, hogy kitöltsék a petíciót, ezzel is üzenve a Tisza pártnak.
Csütörtök reggel a Mokka műsorának vendége volt a Fidelitas országos elnöke és alelnöke, Mohácsy István és Hidas Dóra, ahol arról számoltak be, hogy Ruszin-Szendi Romulusznak, a Tisza Pártnak szakértőjének volt egy botrányos kijelentése azzal kapcsolatban, hogy ők berántanák a fiatalokat a háborúba, ezzel pedig egyértelműen kiderült, hogy visszavezetnék a kötelező sorkatonaságot.
Ruszin- Szendi Romulusz kijelentését alapul véve pontosan látni lehet azt, hogy a Tisza Párt az egy Brüsszelből pénzelt, háborút támogató párt. És ennek fényében Magyar Péterék az az ukrán frontra küldenék magyar fiatalokat meghalni.
Ezzel szemben mi azt gondoljuk, hogy erre nincs szükség, mert az ukrán háború az nem a mi háborúnk, és ezért indítottuk el a petíciót, hogy kiálljunk és álmodjuk, hogy mi magyar fiatalok nem fogunk meghalni Ukrajnáért.
- mondta Mohácsy István.

Azt gondolom, hogy az még mindenképpen fontos hangsúlyozni és láttatni azt , hogy van két olyan tény, két olyan megállapítás, amiből levonhatjuk azt a következtetést, ami miatt elindítottuk ezt a petíciót. Ez pedig az, hogy Brüsszelben háborús tervek készülődnek.
- tette hozzá Hidas Dóra, majd arról számolt be, hogy néhány héttel ezelőtt Koppenhágában be is mutatták a brüsszeli háborús terveket és a Tisza Párt pedig köztudott, hogy egy Brüsszelből irányított, párt. Jól mutatja ezt az is, hogy Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, a mentelmi jogával fogott ember, így ebbe a sorba illeszkedik bele az is, amit a Tisza Párt politikusa, Ruszin-Szendi Romulusz mondott.
A petíciót a nemamihaborunk.hu weboldalon keresztül lehet kitölteni. Ezzel Fidelitas arra akarja felhívni minél több magyar ember figyelmét, hogy mondjon nemet a háborús uszításra, és fejezze ki a véleményét azzal kapcsolatban, hogy mi a béke mellett állunk.
Ez most egy figyelemfelhívó kampány, aminek célja, hogy minél több emberhez eljusson, hogy a Tisza egy Brüsszelből pénzelt párt. Valamint az is a cél, hogy a jövő évi választás tétjét is megmutassák a választópolgároknak, tehát, hogy a Fidesz-KDNP pártszövetség és Orbán Viktor következetesen kiáll hosszú éveken keresztül a béke mellett.
Ez a fiataloknak az egyik választás, a túloldalon viszont mi azt látjuk, hogy mivel egy Brüsszelből pénzelt háborút támogató pártról van szó, ők mindenképpen beleállnának ebbe a háborúba, belesodornák Magyarországot az ukrán háborúba, és mi semmiképpen se szeretnénk azt, hogy magyar fiatalok meghaljanak Zelenszkij Ukrajnájáért
- mondta Mohácsy.
Emellett azt is fontos hangsúlyozni, hogy a Tisza Párt valós veszélyt, valós problémát jelent a tekintetben, hogy Magyarország elveszítse a jelenlegi békés és biztonságos formáját. Ami pedig a sorkatonaságot illeti, ezt 2004-ben alkotmánymódosítással függesztették fel, így ennek az esetleges további módosítására is kétharmados parlamenti többség szükséges. Alkotmánymódosítás kell ehhez, amit a jogrendszernek megfelelően az Országgyűlés tud véglegesíteni.
Ezért én azt gondolom, hogy nekünk, mint a Fidesz-KDNP ifjúsági szervezetének, mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy minden politikai megnyilvánulás, ami veszélyezteti Magyarország békéjét és biztonságát, azt kihangsúlyozzuk és eljuttassuk a magyar választópolgárok felé, hogy véleményt tudjanak formálni abban a kérdésben, hogy továbbra is kitartanak-e a béke mellett, egy olyan Magyarországon képzelik el a jövőjüket, amely békés és biztonságos
- tette hozzá az alelnök.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.