Magyar Péter teljesítené Brüsszel elvárását és elvágná az orosz energiahordozóktól hazánkat. A tiltás egy átlagos magyar család áram- és gázszámláját évente 510 ezer forinttal, egy alacsony jövedelműét pedig 540 ezer forinttal növelné, ezt több mint egymillió háztartás nem tudná kifizetni
– közölte a Századvég csütörtökön az MTI-vel, szúrta ki a Ripost.
Közleményük szerint Magyar Péter kettős nyomás alá helyezné a háztartásokat: egyfelől kiderült, hogy a Tisza drasztikus adóemelési terve a hazai munkavállalók nagyobb részének csökkentené a rendelkezésre álló jövedelmét. Másfelől a párt hivatalos programjának részévé tette az orosz energiahordozók tiltására vonatkozó brüsszeli törekvést, ami literenként ezer forint fölötti üzemanyagárakat és a jelenleginél három és félszer magasabb rezsidíjakat eredményezne, így drasztikusan megemelkednének a családok költségei. Kiemelték, a Tisza alelnöke egy fórumon elmondta, hogy a választások előtt nem szabad megszorításokról beszélni – mert ha mindent elmondana, akkor megbuknának –, viszont ha nyernek, utána „mindent lehet”.
A párt tanácsadója pedig egy másik alkalommal arról beszélt, hogy a rezsicsökkentés megkérdőjelezését egyelőre nem javasolja, mert az „meleg dolog”, de egy idő után elő lehetne venni – tették hozzá. Magyar Péter tervezett megszorításai azonban olyan mértékű társadalmi károkkal járnának, amelyek nem hagyhatóak figyelmen kívül – állította a Századvég ezért kiszámolta, hogy a Tisza energiaprogramjának milyen következményei lennének a leginkább kitett családokra nézve. Az elemzés alapján egy háztartás energiaigényét elsősorban nem a jövedelme határozza meg, hanem olyan tényezők, mint a lakóingatlan mérete, a háztartásban élők száma, a berendezések mennyisége vagy az eszközök hatékonysága.
„Az összefüggést a magyar adatok is alátámasztják: hazánkban a különböző kereseti csoportok átlagos rezsiköltségiben kis eltérés tapasztalható”
– írták, hozzátéve, hogy a legnagyobb kiadásai a legalacsonyabb jövedelmi ötödnek vannak (évente 209 ezer forint) a legkisebb kiadásai pedig a legtehetősebb ötödnek (192 ezer forint), a kettő közötti különbség 17 ezer forint.
Szerintük a Tisza párt energiaprogramja drasztikusan megemelné az áram- és gázárakat, ami az egyes jövedelmi kategóriák közötti különbségeket is felnagyítaná. Magyar Péter intézkedése a legtehetősebbeknek fájna legkevésbé, itt a költségnövekmény évi 495 ezer forint lenne, 45 ezer forinttal kevesebb, mint a legrosszabbul járó, legalacsonyabb jövedelmi kategóriában, amelyben az áram- és gázszámlák 540 ezer forinttal emelkednének, és ilyen mértékű többletterhet a társadalom széles rétegei nem tudnának kigazdálkodni – közölték.
Úgy folytatták, hogy a rezsicsökkentési programnak köszönhetően, az energiaszegények aránya Magyarországon esett vissza a legnagyobb mértékben az Európai Unióban. A 2010 előtti kormányok elhibázott döntései elszabadították a lakossági áram- és gázárakat, amelyek így sokak számára megfizethetetlenekké váltak. „A rezsicsökkentés bevezetését megelőzően a háztartások negyede anyagi okokból nem tudta befizetni közüzemi díjait, az érintettek aránya 2024-re 7 százalékra csökkent, ami 287 ezer háztartást jelent” – írták.
A Századvég szerint Magyar Péter rezsiprogramja megállítaná a kedvező tendenciát és széles kör számára súlyos egzisztenciális nehézségeket okozna. Azoknak az aránya, akik anyagi okból nem tudják befizetni a közüzemi számláikat 29 százalékra növekedne, ami összesen közel 1,2 millió háztartást, azaz 2,8 millió magyart jelentene.
„Az orosz energiahordozók tiltásával és a rezsicsökkentés megszüntetésével tehát a Tisza párt olyan társadalmi feszültségeket idézne elő, amelyek beláthatatlan következményekkel járnak” – áll az elemzésben.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.