Kocsis Máté egy friss bejegyzést közölt a közösségi oldalán, amiben Magyar Péter ipari hisztijéről osztotta meg a gondolatait, miközben tiszta vizet öntött a pohárba.
Szép nap a mai!
Magyar Péter ipari hisztijénél többet nem is kívánhatnánk.
Annyi történt, hogy pár napja a Publicus-os Pulai úr kapott egy őszinteségi rohamot, és közölte, hogy az egyéni körzetekben a kormánypárt „szisztematikusan jobban áll, mint a Tisza”, meg hát „kicsit felül van mérve a Tisza”, ilyesmik.
Erre ma megjön az IDEA nevű másik baloldali közvélemény-kutató is, és közli, hogy apad a Tisza. Persze azt a blöfföt még fenntartják, hogy vezet a MANöken-gyülekezet, de már csak nagyon kicsit.
Na, kapott is jókora dührohamot az egész nyáron csónakázó, oldtimer autózó, quadozó, sétarepülőző, szotyizó, robogózó, röplabdázó, Balatonban lubickoló Magyar Péter, és azonnal összefideszezte a saját propagandáját támogató IDEA-t, majd a semmiből írt egy újabb posztot, ami már arról szólt (figyelem!), hogy pont a hétvégén készült el a saját „mérésük”, amiben ő már annyira vezet, hogy 2/3-a lesz.
(Szerintem akár királlyá is koronázzák áprilisban.)
Mindezt alátámasztandó semmit nem mutat be az írásában — se intézetet, se adatsort.
Persze, pont most, amikor a vak is látja (még Pulai és az IDEA is), hogy hullik vissza oda a Tisza, ahova való.
Ugyan nem a múlt hétvégéről (azt csak ő találta ki ma), de valóban van Magyar kezében egy mérés, amiről mi is tudunk. Azt azért nem publikálták, mert csak a fiatalok körében vezet, de például a 40 év felettieknél — ahol a legtöbb választó van — labdába sem rúg, a személyes megítélése pedig romlik. Egyre több ember veszi ugyanis észre, hogy egy forrófejű, megbízhatatlan, álhírgyártó, személyeskedő és önimádó pojáca nem biztos, hogy jó lenne az ország élére. Ezt még sokan azok közül is így látják, akik nem fideszesek. Elmúltak a mézeshetek, ahogy mondani szokták, a választók kezdik kiismerni, milyen ember is valójában Magyar Péter. Sokan (érthető okokból) nekünk nem hitték el, de most már a saját szemükkel látják.
És most akkor mi van a balos cégek „adataival”, például a mai IDEA-méréssel?
Csak annyi, hogy nekik érdemes lassan leszállniuk a földre, mert a korábban propagált 9, 13 meg 17 százalékos Tisza-előnyről szóló kamuadatok egyre kínosabbak lesznek, és lassan megint szembejön a valóság.
Most jön náluk a „zárul az olló” időszaka, meg az „ugyan vezet a Tisza, de már csak kicsivel”, bla-bla.
Tudják ők is nagyon jól, hogy nem vezet a Tisza, de muszáj megtalálniuk azt a kényes egyensúlyt, ami egyfelől fenntartja a (hamis) reményt a tiszásokban, másrészt kevésbé lesz kellemetlen, mint a korábbi nagy torzítások, amikkel becsapták az embereket (főleg az ellenzékieket).
Nos, ez az a harapófogó, ami miatt a méregzsák már a portálok kommentszekciójába jár durvulni.
Fel a fejjel, Péter! Te sem gondolhattad komolyan, hogy végig fenn tudjátok majd tartani ezt a hamis látszatot!
237 nap, és felkenődsz a falra!
A megosztásokat köszönöm!
– írta Kocsis Máté az alább megtekinthető posztban.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.