Stohl András és Vica öt évig voltak házasok, ám a színész június 12-én, csütörtök este jelentette be, hogy elválnak egymástól.
Kettejük kapcsolatára 8 évvel ezelőtt derült fény, amikor a színész és csinos kedvese egy kávézó teraszán turbékolt szerelmesen, teljesen kizárták a külvilágot. Hosszú éveket kellett várni rá, hogy Stohl András és Vica együtt jelenjenek meg egy rendezvényen, de a sajtót is kerülték, ahogy csak tudták. Aztán idővel, amikor bizonyossá vált számukra is, hogy ennek a szerelemnek igenis van jövője, megtört a jég. Jött a lánykérés, majd a 2020-ban csodálatos esküvő, végül a legnagyobb örömükre közös kislányuk, Bella, aki 3 éves lesz.
Nem csak Vica volt azonban a színész nagy szerelme, ide kattintva te is láthatod, kik csavarták el a fejét.
Vastag Csaba és szerelme, Domján Evelin épp autóval közlekedtek, amikor észrevették, hogy egy sün van az úttesten. Az énekes azonnal odarohant, hátha tehet érte valamit, ekkor azonban szomorúan konstatálta, hogy már nem él.
„Amikor rájövünk, hogy nem lehet megmenteni a sünit az út közepén... Sajnos elütötte valaki... Ide jött hozzám, elmondta, és végül jó helyre tettük közösen. Csaba, szeretem azt, amilyen vagy” - írja Evelin, az énekes szerelme a sztorijában.
Hunyadi Donatella már születése óta reflektorfényben él, édesanyja révén, aki sosem rejtette véka alá magánéletét és büszkeségét lánya iránt. Kiszel Tünde mindig is kiemelt figyelmet fordított Donatella nevelésére és karrierjének építésére. Sokak szerint Tünde egyfajta menedzserként is funkcionál lánya életében, ami nem mindenki számára volt egyértelműen pozitív megítélésű, de az kétségtelen, hogy ez a szoros együttműködés formálta Donatella pályáját.
Nos, Kiszel Tünde továbbra is a lánya nagy rajongója, így meghatottan számolt be arról, hogy Donatella egy csodás koncertet adott az Orgonák éjszakáján.
A Házasság első látásra 1. évadában Kabai Andris Dávid Petra férje volt, ám a kapcsolatuk nem alakult túl fényesen, így még a kísérlet vége előtt elváltak. Sőt, annyira összevesztek, hogy Petra a WC-be dobta a karikagyűrűjét. Hasonlóan végezte a Nagy Renié is, igaz ő egy tóba hajította azt. A fiatal lány Gerihez ment hozzá a 2. évadban, de az ő kapcsolatuk is mondhatni a kezdetektől halálra volt ítélve. Ezek után lehet, hogy a két fiatal egymásra talált? A DJ most tiszta vizet öntött a pohárba.
„Semmi pluszt nem kell ebbe belelátni. Valóban ismerjük egymást, és eljöttek velem a Budapest Parkos bulira, de ott volt velem Geri, Kovács Reni és Gyöngyi is egy barátnőjével. Együtt alapoztunk, azután elkísértek, de Nagy Reni pont később csatlakozott, mert ő a saját társaságával kezdett. Igen, meg is öleltem, sőt két arcra puszit is adtam neki üdvözlésképp. És az is igaz, hogy együtt mentünk ki a Parkból, de ő másfelé ment, a többiek pedig hozzám. Úgyhogy az a vicces az egészben, hogy pont ő még csak nem is jött velünk tovább” – árulta el nevetve.
Érdekes helyzetet kreált az a meghökkentő történetű tárgy, amellyel valaki a TV2 Kincsvadászok stúdiójába érkezett. Ilyen tétel még nem volt a műsorban!
„Igen kalandosan került hozzánk, a párommal kaptuk nászajándékba 25 évvel ezelőtt. Néha leporolgattam, de igazán nem nőtt a szívemhez” - mondta az eladó, Mónika arról kardról, amelytől megfelelő ajánlat esetén szívesen megválna. Hozzátette, számukra is roppant meglepő nászajándék volt, amin Till Attila műsorvezető és Megyesi Balázs műtárgyszakértő is jót mosolygott.
Olyan 8-10 éves lehettem, amikor a nagybátyámnál elkezdtem ezzel a karddal játszani, és ő ezért nagyon mérges lett. Lekiabálta a fejemet, ezen aztán az én édesapámmal úgy összeugrottak, hogy 22 évig nem is beszéltek egymással
- mesélte Mónika.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.