"Az utolsó időszakban is benne volt a szikra" - Elhunyt a a világ- és Európa-bajnok magyar sportoló

Búcsúzunk... Ma elment Márta Éva Gabriella, nekünk Évi, és a legtöbbünknek egyszerűen csak Vica. Most hirtelen túl csendes lett a világ ott is, ahol eddig mindig volt valami hangja: egy cél, egy mondat, egy makacs, ragaszkodó „nem adom fel”

Évi története egyszerre volt végtelenül emberi és végtelenül motiváló. Anyukája és nagymamája nevelte fel, később egyedül nevelte a lányát, az egészségügyben dolgozott, megtanulta a műtő világát, és végigdolgozta a Covid-időszakot is: mindig úgy, hogy közben nem a könnyebb utat választotta, hanem azt, amitől egyben marad az ember: a felelősséget, a kitartást, a hűséget a saját életéhez. A májtranszplantáció 2022-ben a második esélyét jelentette. Évi pontosan tudta, hogy ez nem magától értetődő ajándék, hálával, tisztelettel beszélt róla, és azzal a mondattal, amit mi is a szívünkben viszünk tovább: „A szervátültetés életet ment.” Köszönetet mondott az ismeretlen megmentőnek és a donorcsaládnak, az orvosoknak, ápolóknak, egészségügyi dolgozóknak, és mindenkinek, aki mellette állt és ezzel nemcsak a saját történetét írta meg, hanem mindannyiunk közös ügyét is: hogy az élet sokszor mások döntésén és emberségén múlik

A darts nála nem menekülés volt, hanem bizonyíték. Azt mutatta meg vele, hogy lehet újra felállni, újra hinni, újra célt találni. Először Európa-bajnok akart lenni. Aztán - amikor már tudta a végzetes diagnózist - világbajnok szeretett volna lenni dartsban. Mindkettő sikerült. Portugáliában Európa-bajnoki aranyat nyert, Drezdában, a Szervátültetettek Világjátékán világbajnok lett és ezt úgy vitte végig, hogy közben a kezelések, a félelem, a fáradtság és a nehéz napok is a mindennapjai részei voltak. Mégis újra és újra edzésre ment, mert nála a „ma nem” sosem jelentette azt, hogy „soha”

Az utolsó időszakban is benne volt az a szikra, amit Ő maga írt le a legpontosabban: nem adhatja fel, mert áprilisban megszületik az unokája. Egy új élet, egy kis csoda, akiért érdemes kapaszkodni. Ma már tudjuk, hogy ez a találkozás nem úgy lesz, ahogy ő szerette volna, de azt is tudjuk, hogy amit Évi átadott, az velünk marad: a kitartás, a hit, a bátorság, és az a nagyon tiszta üzenet, hogy soha nem szabad feladni: mindig van miért, és mindig van kiért küzdeni.

Aki ismerte, tudja, hogy nem csak érmekről beszélünk. Hanem egy nőről, aki dolgozott, nevelt, szeretett, hitt a csodákban, és amikor kellett, bakancslistát írt, hogy legyen miért felkelni. Aki imádta a kiskutyáit, Leilát és Málnát, és aki a legnehezebb napokon is képes volt köszönetet mondani. Elképzelhetetlenül, elképesztően és hihetetlenül küzdött

Köszönjük a példát, a dobogókat, a mosolyokat, és azt, hogy megmutattad: a transzplantáció nem „csak” túlélés, hanem ha valaki úgy akarja, mint Te: élet, tartalom, cél és méltóság. Őszinte részvétünk a családnak, a lányának, a szeretteinek, a sporttársaknak, a kollégáinak, barátainak és mindenkinek, aki most úgy érzi, hogy egy darabja vele ment el.