Sokkoló: Halálos tüdőfertőzés szedi áldozatait. Senki sincs biztonságban

legionella
PUBLIKÁLÁS: 2025. augusztus 19. 11:37
Pánik New Yorkban. Az amerikai nagy város egyik legsűrűbben lakott kerületében halálos fertőzés ütötte fel a fejét.

A légiós betegség már öt áldozatot követelt, és rengetegen kerültek kórházba.

fertőzés
A fertőzés emberről emberre nem terjed, ám mégis sok a halálos beteg. (képünk illusztráció)

Harlemben öt ember halt meg a légiós betegség következtében, miközben több mint száz legionella fertőzéses esetet erősítettek meg a hatóságok, melyek a hűtőtornyokat tartják felelősnek a halálos kór terjedéséért.

"Összesen 108 esetet erősítettek meg ebben a kerületben" - jelentette a New York-i egészségügyi hatóság, mely hozzátette, hogy a légkondicionáló hűtőtornyoknál pozitív eredményt mutattak a baktérium vizsgálatra vonatkozó tesztek.

A legionellózis, legionáriusbetegség egy súlyos tüdőfertőzés, amelyet a Legionella baktériumtörzs okoz. A fertőzés vízzel vagy légúti úton, a levegőben lebegő mikrocseppeken keresztül történhet. A betegség nem terjed emberről emberre.

A fertőzés gyorsan terjed

A New York-i egészségügyi hatóság emlékeztette az ingatlantulajdonosokat arra, hogy kötelesek 

gondoskodni légkondicionáló berendezéseik megfelelő karbantartásáról, hogy megakadályozzák a baktériumok szaporodását.

A betegség nevét az első ismert esetekről kapta, amelyek 1976-ban jelentek meg egy philadelphiai szállodában, ahol az American Legion veteránszövetség tartott konferenciát. Akkor 34 ember halt meg.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.