"A 7 éves kifiam sztrókot kapott: örökre megváltozott az életünk"

Először, a vizsgálatok előtt azt hitték, valamilyen vérfertőzés lehet, talán szepszis. Négy órával később azonban kiderült: Louie agyvérzést kapott. Teljesen összetörtem. Ránéztem a feleségemre, a szemébe néztem, és azt mondtam: hétéves. Teljes sokk volt, egyszerűen felfoghatatlan. Kétségbeesetten kerestem a válaszokat, orvosokat és ápolókat kérdeztem, de azt mondták, egyelőre nem tudják, mi a helyes lépés, mert gyerekről van szó 

Egy teljesen átlagos család vagyunk. Louie sztrókja előtt mindketten teljes munkaidőben dolgoztunk. Most az életünk teljesen az ő felépülése körül forog. Nincsenek szavak arra, mit éreztünk. Louie eleinte nem tudott járni, beszélni, nyelni, sőt rendesen látni sem az ébredését követően. Teljes káosz volt. Nem tudtuk, milyen nap van, vagy mennyi az idő. Az tartott bennünket életben, hogy még három másik fiunk van, akik miatt muszáj volt tartani az esti rutinokat és az iskolai időbeosztást 

Rettenetesen fél a sötétben, és hetente négy-öt alkalommal rémálmai vannak. Néha azt hiszi, lát valamit az ágya alatt. Nagyon élénk a fantáziája. A bal csípője fáj, és nehezen tud sokat gyalogolni, de makacs és elszánt, és néha mereven visszautasítja a kerekesszéket, majd érzelmileg teljesen összeomlik. A beszéde is sérült: nem beszél teljes mondatokban, meg kell gondolnia a válaszait, és mindkét szemének jobb alsó látómezőjében vak. Szeretném, ha az emberek megértenék, hogy a sztrók nem csak idősek betegsége, ami egy életre szóló változást jelent, nem egy rövid távú sérülést. Louie talán kívülről rendben lévőnek tűnik, de messze nincs jól