Mexikó

Eddig bírta Ördög Nóra: azonnal indul, látnia kell a családját

sv

Létrehozva: 2023.03.30.

Ördög Nóra eddig is tartott attól, hogy hogyan fogja ennyi ideig bírni a családja nélkül, most azonban rádöbbent, hogy sehogy.

Ördög Nóra nagy kihívás elé állította saját magát és a családját is. Elvállalta, hogy műsorvezetője lesz az Ázsia Expressznek, ezzel azonban együtt jár az is, hogy hosszú időre Mexikóba kell utaznia. Mint arról korábban már beszámoltunk, a műsorvezető aggódott, mert nehezen bírja sokáig a gyermekei nélkül – még akkor is, ha megbeszélték, hogy egy idő után kiutaznak utána –, ilyen szempontból tehát a forgatást nagyon nehezen éli meg.

Ördög Nórának mindene a gyerekei  Fotó: Tv2

A műsorvezetőnek köszönhetően emellett számtalan kulisszatitkot tudhatunk meg a forgatásokról. Szinte minden nap közzé tesz egy egyperces videót, amelyben összefoglalja az előző napját. Így nyerhettünk bepillantást, hogy micsoda luxus körülmények között szálltak meg, hogy milyen dugóba keveredtek, és hogy milyen veszélyes is tud lenni Mexikó éjszaka. Az Ázsia Expressz idei szériája több szempontból rendhagyóan izgalmas, a szereplőválogatás nem semmi: Alekosz már a repülőn jelenetet csinált.

Ördög Nóra nemrégiben beszámolt a közösségi oldalán arról, hogy hogyan telt az első pihenőnapja. Másfél hete nem tudott lazítani, így most medencézett, vásárolni ment, reggelire pedig kaktuszt evett. Azt is megmutatta, hogy milyen pazar szállodaszobában lakik. Emellett azt is summázta, mik az elmúlt másfél hét tanulságai: 1. a biztonságos otthonért dolgozni kell; 2. rengetegen megírták neki, hogy smink nélkül nagyon csúnya; 3. nem bírja tovább a családja nélkül.

https://cdn.borsonline.hu/2023/03/pv7u0bFNqG083FhQT8yuxth3y52hJq8SFVNhWmeUOgM/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Y4NDRmNzVhOTUwYzQ3YjZiMDJlZThiZWM5NjVjY2Ex.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Összeomlott Ördög Nóra: gyerekrablásokról meséltek a mexikóiak – videó

Szörnyű történetek kerültek napvilágra.

Az egypercesben hallatszik, ahogyan a szálloda egyik alkalmazottja elmondja a műsorvezetőnek, hogy már nagyon várja, hogy megismerkedjen a gyerekeivel. Emellett meg is írta, hogy hogy a családja hamarosan érkezik Mexikóba, hogy ott találkozhassanak. Eddig bírta tehát: férje és gyerekei elhagyják Magyarországot, hogy újra egyesülhessen a család.

 

Ez is érdekelhet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek