Celeb

Zsarnok főnővér lesz az elmeosztályon Péterfy Bori

Bors

Létrehozva: 2015.09.14.

Két év után ismét színházban játszik Péterfy Bori. Zenei karrierje és a gyereknevelés miatt eddig nem vállalt színészi feladatokat.

Miért pont a Ken Kesey Száll a kakukk fészkére című regényéből készült darabban tér vissza a Belvárosi Színház színpadára?
Egészen sorsszerűen történt a felkérés. Néhány héttel ezelőtt láttam a filmet, és pár napra rá csörgött a telefonom. Orlay Tibor hívott, hogy felkérne Ratched nővér szerepére, Szabó Kimmel Tamás és Kocsis Pál oldalán. És mivel a próbafolyamat olyan időszakra esik, amikor nincs annyi koncert, elvállaltam.

Milyen karaktert kell megformálnia?
Egy elmegyógyintézet főnővérét, aki bár látszólag kedves, igazi diktátor és uralkodik a betegeken. Erős szimbólum is ez a darab az elnyomásról és a hatalomról, ami addig nem nyugszik, amíg agyatlan birka nem lesz a nép, akiken könnyen lehet uralkodni.

Hogyan készül a szerepre?
Szerencsére nyitott a rendező, engedi a mi ötleteinket is megvalósítani. Sokat agyalok egy-egy jeleneten, és figyelem a kollégákat. Még a próbafolyamat elején vagyunk, a neheze csak most jön.

Hogyan dolgozik egyszerre az énekesnő, a színésznő és az édesanya?
Okosan! Tudni kell nemet mondani, de mérlegelni is kell, melyik felkérés fontos. To­vábbra is a kisfiamon, Domán és a zenekaromon van a hangsúly, a színház csak kitérő.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713530412
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713530412
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143473_auto_resized.jpg
life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143247_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ma éjjel Izrael megtámadta Iránt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142187_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27211_resized.jpg?avcount=1713530412
origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140532_auto_resized.jpg
astronet.hu

Megrendülhet a biztosnak hitt alap: Jupiter-Uránusz együttállás, 2024. 04. 21.

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143524_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fülig érő vigyorral közölte a boldog örömhírt Schobert Lara: összejött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713530412
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143795_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szteroidos kezelést kapok” – komoly problémával küzd Marics Peti

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Vége

Ennyi volt, lekerül a képernyőről a TV2 sikerműsora

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mGJs6JUJ_kJQLniyMBcE_Z_ve374ZcLOHcCOrrl5nfg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzY2JlNWM1NGU4OTRlMWNhNmI1MDgyZGYwM2U2N2M4.jpg
Csalódás

MC Hawer végleges döntést hozott: „Ennyi év alatt most már én belefáradtam”