Zenés temetésen búcsúztak Szaxi Maxitól

Úgy búcsúztak a jampectől, ahogy élt, zeneszó kísérte Fekete Gyulát az utolsó útjára. 

Úgy búcsúztak a jampectől, ahogy élt, zeneszó kísérte Fekete Gyulát az utolsó útjára. 

A Hungária együttes és a Dolly Roll legendás szaxofonosa augusztus 21-én, hosszan tartó, súlyos betegségben halt meg. Fekete Gyula az utolsó éveiben kórházban feküdt, mindössze néhány nap választotta el attól, hogy megérje a 68. életévét. A népszerű zenész temetése a legnagyobb titokban zajlott, a család nem szerette volna, ha a búcsú pillanataiban fürkésző tekintetek zavarnák őket, így csak az lehetett ott az urnás temetésen, aki meghívót kapott. A szűk család, a fiatal zenésztársak, és néhány gyermekkori barát.

Barátai, rokonai zenéltek Szaxi Maxinak

A „nagy öregek” közül Fe­nyő Miklós és Novai Gábor tette tiszteletét, meglepetésre azonban Dolly, a Dolly Roll zenekarból nem volt jelen. A szinte vidám, zeneszóval kísért temetés legszebb pillanata az volt, amikor Szaxi Maxi kisunokája egy saját kezűleg készített rajzot helyezett az urna mellé.

– Egy szaxofont rajzolt rá – mondja a Borsnak Fekete Gyula lánya, Zita. – Nagyon szerette a nagypapáját a lányom, pedig még egészen pici volt, amikor apu megbetegedett – folytatja. – De sokat látogattuk és olyankor mindig énekelt neki.

Testvérei, Viktória, Katalin, Mária, István és Gábor elmondták, hogy Gyula mindannyiukkal olyan volt, mint egy angyal © Czerkl Gábor

A szertartás a cinkotai temetőben volt, ebben a kerületben élt Gyula és mind az öt testvére az utóbbi években.

– Gyula volt a legidősebb köztünk, úgy vigyázott ránk egész életében, mint egy an­gyal. Most is itt van velünk – mondja a sír mellett állva Katalin, a zenész egyik húga. – Na­gyon jó ember volt, neki kö­szönhetem az első lakásomat és a kocsimat is. Mindenét megosztotta velünk.

Fekete Gyula lányától, Zitától megtudtuk, hogy a család februárra tervez egy nagyszabású koncertet Szaxi Maxi em­lékére, hogy a rajongók is méltóképpen elbúcsúzhassanak kedvencüktől.