Celeb

Zámbó Krisztián: Én csak bulizom az Úrral

Bors

Létrehozva: 2016.01.30.

Zámbó Krisztián néhány hete megtért. Pontosabban azt mondja: ő csak bulizik az Úrral, és nem érti, miért féltik a gyülekezettől.

Jimmy halála óriási törést okozott fia, Zámbó Krisztián életében. Az énekes nem tartotta igazságosnak, hogy elveszítette szeretett édesapját, ezért elfordult Istentől. Nemrég azonban megváltozott minden.

– Apám halála után megbicsaklott a hitem. Katolikus va­gyok, apám is az volt, megvannak a saját nézeteink, de pont olyan hangulatban voltam, hogy a menedzseremet elkísértem egy Hit Gyülekezete-összejövetelre. Ő három éve tért meg. Két órán keresztül énekeltünk, a pásztor vicces volt. Nevettünk, boldognak éreztem magam. A közös éneklésnek pedig elképesztő varázsa van. Tulajdonképpen buliztunk az Úrral! – kezdte a Borsnak Krisztián, aki a jövőben szeretne még részt venni ezeken a gyülekezeteken, mert úgy érzi, jó hatással van rá és a lelkére.

– Nem fogok minden hétvégén ott állni, csak amikor úgy érzem, hogy szükségem van rá. Eddig háromszor voltam. Sok követőjük van, de azt például nem értem, hogy az emberek mitől esnek ott transzba. Gondolom, megérinti őket valami. Még nem látom át ezt az egészet. Egy biztos, elképesztő sok energia szabadul fel ilyen alkalmakkor – magyarázza Krisztián.

Az énekes rajongói az interneten kérik őt arra, hogy tartsa távol magát a gyülekezettől.

– Ez nem egy szekta. Nem értem, miért mondják azt, hogy attól félnek, legatyásodom, mert itt még belépő sincs, se beavatás. Én azt vettem észre, ha az embernek rossz előélete volt, és úgy érzi, hálás a gyülekezetnek, akkor szíve joga eldönteni, hogy mennyi pénzt szán erre. Gera Zoltán is jár ide. Én nem fogok megtéríteni senkit, arra megvannak a maguk emberei. Egy biztos, rám senki nem fog erőltetni semmit, félteni pedig nem kell, mert Zámbó-vér folyik az ereimben! – mondta.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141540_auto_resized.jpg
origo.hu

Váratlanul megszűnik egy hazai tévécsatorna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713507611
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143068_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Izrael megtámadta Iránt: robbanások az iráni katonai légibázis közelében (VIDEÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141348_auto_resized.jpg
ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137828_auto_resized.jpg
vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713507611
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713507611
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713507611
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/6bsESZcbegwTv-qqCYlu4r9pYw2qwPqVHqF0Y5A7fm0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2MxNDQzMmQ2ZTJiNzRiOWZhZGYwY2JlMzQ3MDVlMDAx.jpg
BOTRÁNYOS

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók