Celeb

Ezt üzente Zámbó Jimmy édesanyja a baleset után a kórházból

SM

Létrehozva: 2021.05.15.

Az egykori Király édesanyjának még jó ideig kell kórházban maradnia. Anna néni a napokban műtéten esett át, az egész család abban reménykedik, hogy második combnyaktöréséből is felgyógyul. A Bors megtudta, hogy van most az idős asszony.

Forrás: Facebook

A Zámbó testvérek 95 éves édesanyja vasárnap, otthonában lett rosszul. Anna néni megszédült, elesett és combnyaktörést szenvedett. Azonnal a budapesti Honvédkórházba szállították, ahol műtéten esett át. Sérülése az ő korában súlyos következményekkel járhat.

Két és félórás műtéten esett át

– tájékoztatta lapunkat Zámbó Árpy.

Óránként beszélünk telefonon. Nem egy nyavalygós típus, soha nem hallottam még panaszkodni, most sem teszi. Azt mondta nekem: „Fiam, amit a Jóisten ad, úgy lesz.”

Árpy folyamatosan konzultál az operációt végző orvossal, aki szerint nagyon jól sikerült a műtét, de az a betegtől függ, mennyi idő alatt gyógyul meg.

Minimum nyolc-tíz napot kórházban fog tölteni, de ez lehet több is. Nagyon szeretnénk már meglátogatni, de sajnos a koronavírus-járvány miatt egyelőre ezt nem tehetjük meg. Az egész család reménykedik a felépülésében. Ez már a második combnyaktörése, az előző is operációval végződött, abból hónapok alatt épült fel. Mégiscsak 95 éves, de ő mindent kibír, sok mindent túlélt már, bízunk benne, hogy erről a bajról is hamarosan csak múlt időben beszélhetünk.

Unokája, Zámbó Krisztián, is aggódik Anna néniért.

Telefonon már beszéltünk, épp akkor vitték röntgenre. A körülményekhez képest jól van, és boldogok vagyunk, hogy komplikációk nélkül esett át a műtéten. Erős asszony, egész életében bizonyította, reméljük, hogy még nagyon sok éven át velünk lesz – mondta Krisztián. – A műtét lelkileg is megviselte, nagyon letört, és fájdalmai is vannak, de gyógyszerekkel ezt is tudják neki csillapítani.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088809_auto_resized.png
origo.hu

"Eredeti cicije van?" – kikérdezte barátja a Házasság első látásra szereplőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26444_resized.jpg?avcount=1711636218
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088380_auto_resized.jpg
vg.hu

Új sorozat érkezik a Fix Magyar Állampapírból

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082658_auto_resized.jpg
life.hu

Négy csillagjegy szülöttei úgy bánnak az édesanyjukkal, mint egy királynővel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086128_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Rossi: Ritkán veszítem el a türelmem, de most kijöttem a sodromból

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711636218
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088894_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Debrecenből elindult az első olyan járat, mellyel a világ számos pontja válik elérhetővé

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711636218
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1L53DUZBYOA19J5qcAf5Q5mAc5htxmrQUnkzmqbHGqc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2NTVlZmU5MjUzNTRmNzFhMTEzOGIwZDE0MDU3MWQ2.jpg
Kapcsolat

Stana Alexandra: Egyedül vagyok, de nem vagyok magányos

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/NGTSkhAe4r_xyD7EZpvixbLravikOwcZ8QXfNh1u_ww/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQwOTEwNTNjNzM5YzQ5NGQ5ODdkYWM4MDNkZWFkNWFm.jpg
Nőiesség

"Nem vagyok se magas, se vékony" – modellnek állt a TV2 sztárja – fotók