Celeb

Wolf Kati boldogsága: Végre feljött rám néhány kiló!

Bors

Létrehozva: 2021.06.13.

Wolf Kati hízókúrára szánta el magát, emellett változtatott az edzési módszerein. Ennek eredményeként most kirobbanó formában van.

Forrás: TV2

Azon túl, hogy segít neki a lelki egyensúly fenntartásában és a stressz levezetésében, a sport révén az énekesnő már-már álomalakkal rendelkezik. Noha ezért alaposan megdolgozik, azért szerencsés genetikával is van megáldva.

– Mindig imádtam táncolni, ugrabugrálni, mozogni. Gyerekkoromban boldogan jártam tornázni, büntetés lett volna, ha nem mehetek. Felnőttként viszont azért volt olyan időszak, amikor nem mozogtam, lusta voltam vagy nem volt időm. Táncolni a mai napig imádok, meg pingpongozni, tollasozni, fallabdázni, biciklizni – árulta el a Vasárnapi Borsnak Kati, aki azt is hozzátette: az extrém spor­toktól viszont tart. – Nem próbálnék ki életveszélyes mutatványokat, és semmi olyat, ami miatt sokáig a víz alatt kell lenni. 

Vagyis a sport terén már nem feszegeti a határait, a mozgást szereti élvezetből csinálni. 

– Alapvetően nem a sport jelenti számomra az adrenalinbombát. Az nekem a színpad. Bár kapott már el minket brutális vihar kerékpározás közben, és extrém körülmények között kellett hazatekerni, ami tényleg eufórikus érzés volt, ezt nem direkt csináltuk, hanem csúnyán megviccelt az időjárás.

Az énekesnőnek a mozgás segít a lelki egyensúlya fenntartásában és a stresszlevezetésben. 

– Ha az ember fizikailag lefárasztja magát, a lelke is jobban reagál a nehézségekre. Viszont amennyiben csak mentálisan, lelkileg vagy idegileg fárad el valaki, fizikailag nem, akkor sokkal nehezebb pihenni is – osztotta meg tapasztalatát.

Kati sikeresen megoldotta az edzést a karantén alatt is. 

– Az otthoni ellipszistréner már régebb óta megvan, és most nagyon jól jött. A kerékpározás viszont nemrég tért csak vissza az életembe. Időnként azonban hajlamos vagyok ellógni az edzést. Amikor a gépet vettem, egy edző ismerősömtől kértem tanácsot. Azt mondta,  sok gép jó otthonra, de csak ha nem lesz belőle ruhateregető. Erre figyelek rendesen. Előfordulnak olyan időszakok, amikor többet edzek és van, amikor nem, de a testem jelez, ha nagyon elhagyom magam.

Az énekesnő pizsamában is felpattant az ellipszistréner­re, sőt sorozatot is nézett moz­gás közben. 

– Régen mindig zenét hallgattam, az sokkal jobban lekötött. A sorozatra nem tudok úgy rákattanni – tette hozzá, s láthatóan sok izmot szedett magára. Pontosabban nem csak izmot. – Hízókúráztam, fel is jött végre néhány kiló, ami nagyon kellett. Normálisan étkezem, szeretem a zöldséget, főzelékeket, gyümölcsöt, finom húsokat. Nálam az működött, hogy naponta többször ettem, mert egyszerre nem tudtam egy rendes adagot elfogyasztani. Ezen nem igazán változtattam, de az elmúlt évben sokkal rendszeresebben ettem, és  kevesebbet rohangáltam, ami szintén segített a hízásban.

Bár irigylésre méltó alakkal rendelkezik, nem teljesen elégedett önmagával. 
Listát tudnék írni arról, mi az, amit megváltoztatnék magamon. Ha rosszkedvűen vizsgálom a testem, bőven találok hibát. Viszont hálás vagyok a sorsnak a genetikámért, mert látom, sok nőnek mennyit kell dolgoznia a jó alakért. Úgy gondolom, mindenkinek elérhető célokat kell kitűznie. Én sem leszek soha Jennifer Lopez. De igyekszem elfogadni az alkatomat, és kihozni belőle a legjobbat. Persze jólesik a pozitív visszajelzés, ám elsősorban nekem kell jól éreznem magam a bőrömben. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133146_auto_resized.jpg
origo.hu

Sokkoló fotók: felismerhetetlen lett Magnum, Tom Selleck

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27114_resized.jpg?avcount=1713281417
origo.hu

Nagy a baj: Oroszország és Izrael a háborúról tárgyal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132965_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ezt látni kell, Lionel Messi fia őrületet okozott – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135269_auto_resized.png
hirtv.hu

A brüsszeli rendőrég engedett az Antifa tagjai őrjöngésének + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132321_auto_resized.jpg
ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135226_auto_resized.jpg
vg.hu

Veszekedésbe fulladt Olaf Scholz kínai látogatása

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27122_resized.jpg?avcount=1713281417
origo.hu

Megdöbbentő változás: így néz ki hatalmas fogyása után Király Viktor

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131342_auto_resized.jpg
travelo.hu

Különleges lakóval bővült a budapesti állatkert

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135373_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most jött: tömegkarambol történt Budapesten, ezekben a percekben mentenek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132168_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez mindent megváltoztat, súlyos döntést hozott Katalin és Vilmos

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/ADIHOGUZru60pm6e5EcVTUus7VMLV63xKN2dJr9-kZU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2U4N2NkY2M0ODAxMjQ4OWY5ZGVmMTRhNTRiOTI1YzIz.jpg
Csajbuli

Lékai-Kiss Ramóna mindent hátrahagyva utazott el az országból

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/gFMkNxLZ8mp7ZXxrkAMmHVK6DSu5bgyr2zLnOrEa_us/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQ0ZTZmOGIwODUxNDRlYzg5ZjVlYTgwMWQ1ZDhiZDRj.jpg
Időcsapda

Mi történt? Balázs Andrea nem jelent meg a Nemzeti Színházban