Celeb

Vezetőszáron vitték a börtönbe a Megasztár egykori énekesét – A letartóztatás előtt is seftelt Fekete Dávid

B. B.

Létrehozva: 2021.05.07.

Áldozatai ordítozása közepette tartóztatták le tegnap délután Fekete Dávidot. Az egyik károsultja a Borsnak beszélt arról, hogy az énekes csak őt 55 millió forinttal és egy kocsival rövidítette meg.

Forrás: Móricz István

Bilincsben, rendőrautóval hozták a győri bíróságra a Megasztár egykori második helyezettjét, Fekete Dávidot. Mint arról a Bors is beszámolt, a férfi élete meglehetősen viharosan alakult az utóbbi időkben: először feleségével való botrányos szakításán botránkozott meg az ország, majd kétes üzleti ügyei keltettek feltűnést, ugyanis homályos hátterű győri autókereskedése többeknek gyanús volt, egyre több bejelentés érkezett a károsultaktól, akik azt állították, hogy az énekes átverte őket. A férfinél hétfőn reggel tartott házkutatást a rendőrség, amely után azonnal őrizetbe is vették.

Nem jött el a családja a rabosításra

Dávidot a 72 órás őrizetbe vétel után végül csütörtökön vezették be a bíróságra, ahol családja nem volt jelen, ellenben több károsultja is várta már. A férfitől és a nőtől, állításuk szerint összesen százmillió forint körüli összeget sikkasztott el, így nem csoda, hogy hangos ordítással és szitkozódással fogadták a Dáviddal érkező rendőrautót. A hatóság rövid tanácskozás után első körben 30 napra előzetes letartóztatásba helyezte, legfőképpen azért, mert esetében tartani lehet attól, hogy szabadlábon hagyása esetén elérhetetlenné válna. Emellett az sem kizárt, hogy tovább folytatná kétes ügyleteit:

Fennáll továbbá a bűnismétlés veszélye is, különös tekintettel arra, hogy gyanúsítotti kihallgatását követően elkövetett újabb, szabadságvesztéssel büntetendő szándékos bűncselekmények miatt szintén gyanúsítottként hallgatták ki, így az sem zárható ki, hogy a jövőben is megkísérelne újabb bűncselekményt elkövetni – magyarázta lapunknak Havasiné dr. Kulcsár Petra, a Győri Törvényszék szóvivője.

55 millióval verte át Andreát

Andrea jó barátjának hitte Dávidot, maximálisan megbízott az énekesben:

Legalábbis én azt hittem, hogy barátok vagyunk

– kommentálta csalódottan az asszony, akitől több részletben 55 millió forintot kért kölcsön, a pénzt azonban sosem látta viszont:

Három részletben kért kölcsön, először ingatlanra, aztán azért, hogy egy volt üzlettársát kifizesse, a harmadik részt egy Porsche-ra. Azt mondta, rövid időn belül visszaadja, de persze nem tette – mondta. Andiék még Mercedesüket is Dávid autószalonjába vitték eladásra, a kocsit azonban Andi szerint egy barátjának adta tovább másnap:

Most se pénz, se kocsi. Ez két éve történt, azóta sem láttunk belőle egy fillért sem

– ingatta a fejét.

A legborzasztóbb az volt, hogy még azelőtti napon is „üzletelt” és folytatta a kisded játékait, hogy letartóztatták volna – szögezte le. Örült, hogy végre bilincsben láthatta kisemmizőjét.

Megnyugvás volt látni, mert így a részéről egy darabig vége ennek a becsapássorozatnak. Azért is jöttem ma ide, hogy Dávid lássa, hogy a végsőkig kitartok és harcolok az igazamért – mondta határozottan. Az asszony még bizakodik abban, hogy egy nap viszontlátja a pénzét.

Ha a rendőrség és az ügyészség segít, akkor látok esélyt rá, hogy visszaszerezzük a pénzünket – tette hozzá.

Még a lakcíme is kétes volt

A férfi korábbi, bejelentett lakcíme is több, mint gyanús volt, ugyanis az ügyészség szerint a megadott helyszín lakhatásra teljesen alkalmatlan, azaz vélhetően fantom- címről volt szó. Egykori autóstelepe üres. Lapunk ottjártakor a telep elhagyatottan, leharcoltan állt, jól láthatóan senki sem járt ott egy ideje.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090634_auto_resized.png
origo.hu

Nagy az aggodalom Szilágyi Áron drámai sérülése miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711717812
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075050_auto_resized.jpg
ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711717812
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089365_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Elismerésre méltó átalakulás: 33 kiló mínusszal ma már boldogan néz tükörbe Adrienn

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711717812
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/Z8rwq_CfbNiXhHhu0NaJpJktX4FR1EXyD8kgiv7cvas/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk5OTk0OTAyMjMxYzQ1OTFhYTA2MGE3NTBjNDRmZTAx.jpg
Vallomás

Makranczi Zalán kitálalt a Szinetár Dórával való házasságáról

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Bejelentés

Nagy bejelentést tett a TV2 a legnépszerűbb műsoráról