Celeb

Velemben mindenki csak Marinak szólíthatta - Videó

Kóré Károly

Létrehozva: 2021.04.17.

Ő volt a falu utolsó díszpolgára. Sokszor még a helyi boltosra is főzött.

Forrás: MTI

Mély gyász ült Velemre. A nemzet Színészének közel öt évtizede volt háza az alig 380 lelket számláló településen. A helyiek egyenként járultak a kapuja elé mély főhajtással, egy szál virággal vagy egy mécsessel emlékezve a falu leghíresebb lakójára. A porta üres, a zsalukat bezárták, mintha a ház is Törőcsik Marit gyászolná. 

Faluból a világhírig

Törőcsik Mari 1935-ben született Pélyen, az édesanyja és az édesapja is tanár volt. A középiskolai tanulmányait Egerben, az angolkisasszonyok bentlakásos intézetében végezte, az érettségi után azonnal a Színház és Filmművészeti Főiskolára jelentkezett, ahova elsőre felvették. Még főiskolásként, 1955-ben forgatta első filmjét, a Körhintát, amit a következő évben Arany Pálma-díjra jelöltek a Cannes-i Filmfesztiválon. A karrierje szárnyalni kezdett, ő volt a hazai színjátszás egyik legtermékenyebb színésznője. Körülbelül 130 színházi bemutatója volt, és 100 felett van a filmszerepeinek száma is. 1975-ben Cannes-ban az Arany Pálmát a legjobb női alakításért Maár Gyula Déryné, hol van? című filmjében nyújtott alakításáért. Pályája során mindvégig hűséges volt a Nemzeti Színházhoz, ott játszott 1958-tól 1978-ig majd 2002-ben is oda tért vissza. Utolsó éveiben többször is mondta, hogy „a Nemzeti Színházba mentem be és onnan fogok meghalni”. Törőcsik Mari ezt az ígéretét is teljesítette. Utolsó két szerepe Ibsen Brandjában, Brand anyja, illetve Brecht: Galilei élete című darabjában az idős tudós.

A közelben találtuk meg Margitkát, aki negyvennyolc éve volt a művésznő mindenese.

– Az egyik szomszédos épületben laktunk, és Marikát megnyugtatta a tudat, hogy bármikor ránk bízhatta a házát. Amikor nem volt itthon, mi locsoltuk a növényeit, ha kellett, rendet raktunk az otthonában – mondta párás tekintettel a nyugdíjas asszony. – Utoljára hat hete beszélgettünk, nem sokkal az előtt, hogy bevitték a kórházba.

Még megsimogathattam a kezét, amit egy mosollyal hálált meg.

A művésznő háza előtt festői szépségű patak csordogál. Ezen ívelt át pont Törőcsik kapujával szemben egy régi betonhíd. A szorcreál stílusú építmény bántotta a nemzet színészének szemét, ezért Horváth Miklóst kérte meg, hogy lássák el faburkolattal, hiszen ő ezen a hídon járt át minden nap a közértbe.

– Marival bármiben számíthattunk egymásra. Mivel a feleségem a kőszegi patikában dolgozott, mi láttuk el gyógyszerrel. Előfordult, hogy éjjel egykor szólt, hogy segítségre van szüksége, mi pedig azonnal indultunk.

Mari minden helyivel rendkívül közvetlenül viselkedett, senkinek nem engedte meg, hogy magázza,

vagy művésznőnek szólítsa, ő itt egyszerűen mindenki Marija volt. Bárkivel megállt beszélgetni – mesélte a volt polgármester.

– Soha nem felejtem el, amikor elvitte a mentő. Mielőtt becsuktuk volna az autó ajtaját, még egymásra néztünk. Akkor még fel sem merült bennem, hogy most látom utoljára. Halálával Velem utolsó díszpolgára távozott, Habsburg Ottót az utolsó magyar trónörököst és Seregély István érseket is elvesztettük.

Klárika Velemen Törőcsik Mari egyik legjobb barátnője volt. Sokat játszottak együtt a gyerekeik, és ő működtette a helyi kisboltot.

Koltai Lajos és Törőcsik Mari évtizedeken át dolgozott együtt

Koltai Lajos és Törőcsik Mari évtizedeken át dolgozott együtt. Egy évvel a halála előtt találkoztak, majd a járvány miatt már csak telefonon tarthatták a kapcsolatot. – Rosszul érint minden halálhír, mert nemrég veszítettem el a feleségemet. A kettő együtt most nagyon sok. Régóta tudom, hogy rossz állapotban van, mégis váratlanul ért, hogy elment, hiszen még arról beszélgettünk hónapokkal ezelőtt, hogy szeretne visszatérni a színpadra. Voltak közös terveink, egy monodrámát akartuk együtt csinálni, sajnos ez nem fog megvalósulni – kezdte a Borsnak Koltai Lajos. – Mindig jó volt őt látni, olyankor a nosztalgiáztunk a közös munkákról, és folyton szóba került második férje is, Maár Gyula. Nekem azt mondta legutóbb: „Már kevesen vannak a szívemben, de te benne vagy”. Nagyon jó erre gondolni. Csodálatos időt éltünk együtt, fantasztikus színésznő, ezért kapta 1976-ban a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál legjobb női alakításáért járó díjat is. Rengeteg film kötött össze minket – emlékezett vissza az operatőr. – Amikor 2013-ban elhunyt férje, Maár Gyula, engem hívott föl először. A fotója mindig Mari velemi háza falán lógott, sokat perlekedett, vitatkozott vele, mindig azt mondta nekem, Gyula nélkül semmit nem ér az élete.

– Amilyen nagy ember volt, annyira alázatos. Sok-sok évvel ezelőtt történt, hogy

Svájcból telefonált: a hétvégén jönnek haza, és szüksége lesz egy doboz tejfölre.

Mivel látta, hogy nagyon sokat dolgozom, rendszeresen főzött nekem ebédet. Olyan különleges fűszereket használt, melyeket akkoriban Magyarország még nem ismert. A rakott ételek voltak a specialitásai – mondta elcsukló hangon Klárika, aki szerint a művésznő azt akartam hogy hamvainak csak a felét szórják a Tiszába, a másik fele Velembe kerüljön.

– Néhány hete még beszélgethettünk. És azt is megengedte, hogy megsimogassam a hátát. Én korábban még a kórházba is bejártam hozzá, amíg a járvány előtt még lehetett.

A 89 éves Gyuszi bácsi büszkén mesélte, hogy amíg működött a cukrászdája, a művésznő rendszeresen betért hozzá.

– Nagyon szerette a különleges krémes süteményeket.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26420_resized.jpg?avcount=1711616109
origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26433_resized.jpg?avcount=1711616109
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089711_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Zalatnay Cini Lagzi Lajcsinak: „Nagyon nehéz lesz, reszket kezed-lábad, mit szólnak hozzád”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087833_auto_resized.jpg
vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089851_auto_resized.jpg
ripost.hu

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088594_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem teljesen józanul adott interjút Magyar Péter + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26434_resized.jpg?avcount=1711616109
origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080227_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711616109
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088876_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088638_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Dráma! Máris kiadja felesége útját a TV2 sármos sztárja?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/NGTSkhAe4r_xyD7EZpvixbLravikOwcZ8QXfNh1u_ww/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQwOTEwNTNjNzM5YzQ5NGQ5ODdkYWM4MDNkZWFkNWFm.jpg
Nőiesség

"Nem vagyok se magas, se vékony" – modellnek állt a TV2 sztárja – fotók

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/jv9okhncPXt00nSeSUy95XFYG4AO-JWxFAGfPTw6rx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYyY2Y5NDE5NjQzZjQxZDc4YzdhMzIzZDlkYTUxMzlh.jpg
Rácsokon túl

Zalatnay Cini Lagzi Lajcsinak: „Nagyon nehéz lesz, reszket kezed-lábad, mit szólnak hozzád”