Celeb

Várkonyi András: Belehalnék, ha semmi dolgom nem lenne

Bors

Létrehozva: 2021.09.27.

A színész retteg attól, hogy nyugdíjba vonuljon. Fiatalos lendületét családi örökségnek tekinti, a mindennapi pörgésből nem akar kiszállni.

23 év után véget ért a Barátok közt, azonban Várkonyi András nem vesztegeti az idejét. Az idén 72 éves színész elárulta, hogy egy pillanatra sem pihent azóta sem. A lendületét családi örökségnek tekinti ugyanis édesapja is tavaly 95 éves korában ment el. Már megszokásból is folyamatosan dolgozik, de mi a titka fiatalos lendületének? 

– Nehéz lenne kilépni abból a megszokásból, amit évek óta megszoktam. Úgy érzem, hogy meghalnék, ha nem dolgoznék – mondta.

A szinkron színészet, színházi próbák és a forgatókönyvírás köti le főként a minden napjait. De sokszor írt már novellákat is, amik meg is jelentek. Most is egy újabb könyv ötlet is foglalkoztatja.

– Korábban is már sokat írtam, rövidebb novellákat, sőt még a Barátok közt-be is párszor én írtam az epizódokat. De jelenleg nincs olyan anyagom, amit publikálják, de gondolkozom a következő könyv kiadásán is. Rengeteg ötletem van – hangsúlyozta.

Várkonyi a szinkronszínészetet és annak tanítását sem szeretné abbahagyni. 
Igyekszem a szinkronizációs munkákat most már jobban rendszerezni, szerencsére ebben a munkatársaim is rugalmasak.  A fiam most segített berendezni egy szobát itthoni stúdiónak. Szükséges volt, hogy könnyebben tudjak tanítani. A lezárásoknál nagyon nehéz volt az online oktatás a megfelelő adottságok nélkül, de így már sokkal jobb, könnyebb lesz nekem és a tanulóimnak is – mesélte büszkén a színész.

A rengeteg energiával rendelkező Várkonyi András olyan kultúrmisszióval járja az országot, ahol olyan színműveket adnak elő, mint Márai Sándor Kassai polgárok című darabját. 

– Most is éppen Csökmőre megyek, nagyon szeretem ezeket a „kirándulásokat”, mindig nagy örömmel fogadnak minket a helyiek. Volt olyan is, amikor előadás után megvendégeltek a településen.

Azért a pihenésre is szakít időt egyik kedvenc elfoglaltsága az olvasás, a kedvencei a szép irodalmi és a történelmi könyvek.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713528018
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713528018
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143570_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143358_auto_resized.png
metropol.hu

Benkő László fia megvédte az Omega Testamentumot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143697_auto_resized.jpg
mandiner.hu

A spanyolok szerint Magyarország már nem tartozik Európához

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27211_resized.jpg?avcount=1713528018
origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17063274_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713528018
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143524_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fülig érő vigyorral közölte a boldog örömhírt Schobert Lara: összejött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mGJs6JUJ_kJQLniyMBcE_Z_ve374ZcLOHcCOrrl5nfg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzY2JlNWM1NGU4OTRlMWNhNmI1MDgyZGYwM2U2N2M4.jpg
Csalódás

MC Hawer végleges döntést hozott: „Ennyi év alatt most már én belefáradtam”

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/T20uwgw1Vknkf9wCkccFf15UwJipxUt9bE_Vf2iNVic/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQ5ZWUxYjNlMGJjZTQyOTBhYjM0ZWUyYzkzMjc0YTE3.jpg
Baleset

Felfüggeszthetik a forgatást: kamerák előtt szenvedett balesetet a legmókásabb színészünk