Celeb

Varázsütésre esett teherbe Lajtai Kati

Bors

Létrehozva: 2016.03.11.

Az énekesnőről a Kismenők műsorának sajtótájékoztatóján derült ki, hogy babát vár. Rá­adásul már a terhessége felénél jár.

Lajtai Kati álma hamarosan teljesül: pár hónap múlva karjában tarthatja első gyermekét, aki – már ezt is tudni – fiú lesz. Az énekesnő szerencsésnek mondhatja magát, eddig minden úgy történt, ahogyan azt a nagykönyvben megírták.

– Amikor megkerestek azzal, hogy legyek a Kismenők, a TV2 új műsorának zsűritagja, csak egy pillanatot kértem a válaszadásra, hogy kiszámoljam, belefér-e még a terhességembe. Az utolsó trimesztert a műsorban kezdem, és miután befejezôdik, lesz még egy kis időm a felkészülésre – kezdte széles mosollyal Kati, aki örömmel mesélt arról, hogyan éli meg a várandósságot.

– Tervezett baba, és igazából csak habos-babosan tudok beszélni erről az állapotról, mert minden olyan szerencsésen alakult. Varázsütésre estem teherbe, és az első hónapokban sem gyötörtek rosszullétek. Csupán egy kis émelygés kínzott, amit felkiáltójelnek vettem, hogy figyeljek oda, mit eszem. Most már a felén túl vagyok. Olyan boldogság járja át a szívemet, hogy elmondani sem tudom. Imádom a pocakomat, alig vártam, hogy megnőjön és lássa mindenki – büszkélkedett az énekesnő, aki a Crystal után a háttérben dolgozott tovább, de a Sztárban sztár szériái alatt mindig láthattuk, mert ő segített kihozni a szereplőkből az ismeretlen oldalukat. Most kamera elé áll, s a Kismenők zsűritagjaként azt is láthatják a nézők, hogyan növekszik a pocakja. – Kíváncsi vagyok, hogy a kisfiamnak lesznek-e reakciói a produkciók alatt. Szerintem ő is beleszól majd a zsűrizésbe – nevetett.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713528613
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713528613
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27211_resized.jpg?avcount=1713528613
origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140532_auto_resized.jpg
astronet.hu

Megrendülhet a biztosnak hitt alap: Jupiter-Uránusz együttállás, 2024. 04. 21.

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713528613
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143524_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fülig érő vigyorral közölte a boldog örömhírt Schobert Lara: összejött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Vége

Ennyi volt, lekerül a képernyőről a TV2 sikerműsora

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mGJs6JUJ_kJQLniyMBcE_Z_ve374ZcLOHcCOrrl5nfg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzY2JlNWM1NGU4OTRlMWNhNmI1MDgyZGYwM2U2N2M4.jpg
Csalódás

MC Hawer végleges döntést hozott: „Ennyi év alatt most már én belefáradtam”