Celeb

Vajúdó kismamával karambolozott Németh Kristóf

Bors

Létrehozva: 2020.01.28.

Forrás: Bors

Nem mindennapi kalandban volt része Németh Kristófnak. A Fórum Színház igazgatója és művésze egy korábbi manikűrbaleset következtében elfertőződött ujját ment megműttetni a Semmelweis Egyetem I. Sz. Sebészeti Klinikára, amikor is a parkolóban kisebb autóbalesetet szenvedett. Kristóf személyes vlogjában is megemlékezett róla a YouTube-on, ám a Bors megkeresésére további részleteket árult el az esetről.

– Parkolóhelyet kerestem, elém állt egy terepjáró, és belém tolatott. A benne ülő férfi is nagy erőkkel parkolni szeretett volna, és egy fatális véletlen folytán belém jött. Személyi sérülés nem történt szerencsére, egy pillanatra megijedtem, majd kipattantam. A férfi nagyon sajnálkozott, ám kiderült: a feleségét hozta a szülészetre, a kedvesénél már megindult a szülés. Mondtam, hogy siessenek, majd elintézzük a papírmunkát. Amíg megműtöttek, addig a gyermekük szerencsésen megszületett, amihez innen is szeretnék gratulálni – mesélte lapunknak Németh Kristóf, aki jelenleg a Hatszín Teátrumban talált otthonra a Fórum Színház reper­toárjával, ám hamarosan új játszóhelyet nyit.

– Jelenleg is tárgyalásban vagyok az egyik kerületi önkormányzattal arról, hogy megindulhat-e a beruházás. Ha pozitív lesz a megállapodás, akkor akár már idén megnyílhat a Fórum Színház új játszóhelye. Idén még két bemutatót tervezünk a most februári Love.hu című romantikus komédián kívül, úgyhogy mozgalmas lesz az évem – mesélte a színész.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089698_auto_resized.png
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711694412
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089525_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091973_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711694412
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711694412
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...