Celeb

Újra kórházban: Somlónak már fellépni sincs ereje

Munkatársunktól

Létrehozva: 2016.05.20.

Két koncertre is készült, de az egyiken már biztosan nem lesz ott. A legendás zenész ismét az ágyat nyomja.

Arról akartuk kérdezni, hogyan készül a szombati fellépésre, ami örömzenélés lesz Óbudán, Bódy Magdival és barátaival. Felvette a telefont, de nem szolgált jó hírrel.

– Most nem tudok beszélni, kórházban vagyok – súgta a telefonba Somló Tamás. – Le kell tennem, most tolnak be a röntgenbe. Nem, nem lépek fel a szombati koncerten. Kérlek, hogy most ne zavarjatok! 

Tamás egészségi állapotáról sok rossz hír röppent fel az utóbbi napokban, és úgy látszik, ezeknek volt némi alapja. Zenész barátok aggódnak érte. Azt mesélik, Somló ízig-vérig rocker, akinek lételeme a szabadság. Úgy tudják, hogy utasított vissza kezelést, és a kórházból is el-elszökik, ha unja a bezártságot. Fittyet hány a betegségre, életének ebben a nehéz szakaszában is vérbeli zenész, gyakorlatilag semmi más nem érdekli, csak a színpad, a muzsikálás. Simán elképzelhetőnek tartják, hogy szombaton is megjelenik a koncerten.

Miért van kórházban?

2012 októberében indult a The Voice, aminek egyik mestere volt Somló. Akkor derült ki először, hogy komoly betegséggel küzd, de az nem, hogy mivel. Még Hajdú Péternek sem árulta el a Frizbiben. Azt megmutatta, hogy nincs szívritmus-szabályzója, és arról beszélt, hogy a cukra miatt három-négy havonta eljár kivizsgálásra. Három éve cáfolta a tüdőrákról terjedő pletykákat, viszont elismerte, hogy a bélrendszerében találtak tumort, ami a kezelések hatására eltűnt.
Tavaly a Borsnak azt nyilatkozta:

– A leleteim szerint jól vagyok. Ami bajom volt, a betegségem már a múlté. Felépültem, jól vagyok fizikailag is, lelkileg is. Már azt a preventív gyógyszert sem kell szed­nem, ami segített talpraállni, lecsengett ez az időszak. Ma már kimondhatom: meggyógyultam!

Bódy Magditól úgy tudjuk, a szombati fellépésen a másik LGT-s ikon, Karácsony János helyettesíti Tamást.

– Nem helyette leszek, hanem Karácsony János is fellép – szögezte le James.

– Tomi nem játszik, Karácsony játszik. Ma kértek fel.     

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145568_auto_resized.jpg
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27221_resized.jpg?avcount=1713600019
origo.hu

Kiderült, hogy mikor térhet vissza az Uber Budapestre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141352_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a Lidl nagy dobása: ilyen még nem volt egyik hazai boltban sem!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146247_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ott zokogott szegény nő" – hároméves kislány zuhant ki az ötödikről Csepelen, ez mentette meg a biztos haláltól

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135658_auto_resized.png
hirtv.hu

Betiltotta és elképesztő vádakat fogalmazott meg a kerületi polgármester Orbánék konferenciájáról + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27234_resized.jpg?avcount=1713600019
origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713600019
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713600019
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IOasJ8O6piLbk2ANZ9GVkfH6wyzv9w5p3aTzZ3hPdmc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YzMDg1YzNkNDlkMzQwZDhhNjhiYjliZTA4NzE3MDMx.jpg
Szerelem

Nem adja fel, vissza akarja szerezni a vőlegénye Kárpáti Rebekát – videó

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak