Celeb

Hitte volna? Ezt a mellékszereplőt tette a leggazdagabbá a Trónok harca –Top10-es lista

Bors

Létrehozva: 2021.04.20.

A népszerű sorozat több színészből is milliárdost faragott, de az első három leggazdagabb még a filmrajongóknak is meglepetés.

Forrás: IMDB

A Trónok harca széria mindent vitt, nem csoda, ha a benne szereplő színészek egycsapásra a legkeresettebbek lettek Hollywoodban. Persze az adódó lehetőségeket ki is kellett aknázni.

Íme a Top10-es lista, akiknek ez a legjobban (és leggyümölcsözőbben) sikerült.

10. Gwendoline Christie – 3,8 millió font (1,58 milliárd Ft)

A színésznő a második évadban csatlakozott a stábhoz, mint a harcos Tarth Brienne. Előtte inkább színházi sikerei voltak.

Aztán a Star Warsban (Az ébredő Erőben és az Utolsó Jedikben, sőt az Ellenállás sorozatban is) tűnt fel, és egyéb képregény adaptációkban is megfordult, ami most a siker záloga.

9. Maisie Williams ­– 4,4 millió font (1,8 milliárd Ft)

Arya Starkként mindössze 12 évesen került a szériába, ahol világsztárrá érett. Előbb az X-Men előzményfilmjében kapott szerepet, majd a rendezőzseni Danny Boyle Sex Pistols című minisorozatát forgatta le. De pénzét a Daisie nevű közösségi média-alkalmazás, valamint egy anyjával közös cég is fialtatja.

9. Natalie Dormer - 4,4 millió font (1,8 milliárd Ft)

Az ambiciózus Margaery Tyrellt játszotta a Trónok harcában.

Szerepet kapott az Éhezők viadala két részében is, majd több kisebb-nagyobb filmben. Sőt, a Los Angeles-i rémtörténetek TV-sorozat egyik főszereplője volt. Emellett a Crocs cipőket és a Nespressót reklámozza, sőt, egy ingatlanvállalat (42 Montague Road Management) igazgatója.

8. Sophie Turner – 5,8 millió font (2,4 milliárd Ft)

A Sansa Starkot megformáló színésznő a nyolcadik évadban már epizódonként 100 ezer fontot (42 millió Ft) keresett.

Na és ezután jött még csak az X-Men széria Sötét Főnix című mozifilmje, majd a házassága Joe Jonas amerikai popsztárral. Emellett a Sophie Bee Enterprises tulajdonosa.

8. Alfie Allen – 5,8 millió font (2,4 milliárd Ft)

Habár gyerekszínészként kezdte, Theon Greyjoy karaktere lendített nagyot a pályáján.

Azóta szerepelt a Predator folytatásában, a Jojo Nyusziban és a John Wickben is, s van egy produkciós vállalata (Kubi Kid).

7. Lena Headey – 6,5 millió font (2,7 milliárd Ft)

Már a sorozat előtt is ismert volt Hollywoodban, még a 300-ban is játszott Gerard Butler mellett, de igazán Cersei Lannisterként vált népszerűvé. Állítólag az utolsó néhány epizóddal már 938 200 fontot (392 millió Ft) keresett. Azóta létrehozott egy céget, a Peephole Productionst, és több ígéretes szerep is kilátásban van számára.

6. Kit Harington – 8,7 millió font (3,6 milliárd Ft)

Havas Jon az utolsó két évadban epizódonként 360 ezer fontot (150 millió Ft) ért a készítőknek, vagyis 3,5-szer annyit, mint Sansa Stark…

Szerepelt több filmben (pl. Pompei) és sorozatban (Lőpor), a Dolce & Gabbana The One parfüm arca, de igazán filmgyártó cége, a Thriker Films hoz a konyhájára. Na és feleségét, Rose Leslie-t is a sorozatnak köszönheti.

5. Emilia Clarke – 9,4 millió font (3,9 milliárd Ft)

A Sárkányok anyja, Daenerys Targaryen olyan szerepeket kapott a sorozat után, mint például a Terminátor 5. része, a Genisys, a Mielőtt megismertelek romantikus mozi főszerepe, vagy a Star Wars Solo című előtörténetének főszerepe. Emellett a Dior ékszerek, a Clinique kozmetikumok arca, s persze neki is van cége, a Scenic Root és a Magical Thinking Pictures.

4. Jason Momoa – 10,2 millió font (4,2 milliárd Ft)

Khal Drogo hadvezért imádta a közönség, mégsem indult be gyorsan a hollywoodi gépezet, mivel a szerepe gyorsan véget ért a sorozatban. Ám a kitartása meghozta a gyümölcsét, mint Aquaman a DC szuperhősfilmjeiben már óriásit kaszált. Azóta pedig nincs megállás. Benne van a nagyszabású Dűne című sci-fiben is, ami bemutatásra vár, és mindenki vele akar forgatni.

3. Peter Dinklage – 10,9 millió font (4,5 milliárd Ft)

Tyrion Lannister szerepében szinte lubickolt Hollywood kisembere, aki ezt követően a Bosszúállóktól az X-Menig számos kasszasikerben megmutathatta tehetségét. Menedzserével pedig megalapította az Estuary Films produkciós vállalatot.

2. Nikolaj Coster-Waldau – 11,6 millió font (4,8 milliárd Ft)

Jaime Lannister nagyot lendített az ázsióján a filmiparban, előtte inkább csak hazájában, Dániában volt népszerű. Tom Cruise mellett is szerepelt (Feledés), de írói kreditje is van, mivel a producerség mellett néha a forgatókönyvekbe is belenyúl. 2019-ben pedig megalapította az Ill Kippers produkciós vállalatot.

1. Sean Bean – 19,6 millió font (8,2 milliárd Ft)

Habár az első évadban megölték, a színész profitált a legtöbbet a sorozatból. Igaz, már előtte sem volt ismeretlen Hollywoodban, elég csak a Gyűrűk Ura Boromirjára gondolni, de innentől egymásnak adták a rendezők.

Most viszont már csak olyan szerepeket vállal, amelyekhez tényleg kedve van, hiszen megteheti.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713533113
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713533113
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143358_auto_resized.png
metropol.hu

Benkő László fia megvédte az Omega Testamentumot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144014_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135785_auto_resized.jpg
ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27211_resized.jpg?avcount=1713533113
origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713533113
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Vége

Ennyi volt, lekerül a képernyőről a TV2 sikerműsora

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mGJs6JUJ_kJQLniyMBcE_Z_ve374ZcLOHcCOrrl5nfg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzY2JlNWM1NGU4OTRlMWNhNmI1MDgyZGYwM2U2N2M4.jpg
Csalódás

MC Hawer végleges döntést hozott: „Ennyi év alatt most már én belefáradtam”