Celeb

Férfi néven anyakönyvezték Törőcsik Marit: ez volt az igazi neve

Bors

Létrehozva: 2021.04.16.

Mariannak szánták a szülei, de Mariánként anyakönyvezték, végül mégis Mari lett és így ismerte meg a világ.

Forrás: MTI Fotó: Keleti Éva

Egészen véleten csupán, hogy mi már egy Törőcsik Marit ismerhettünk meg, lehetett volna ugyanis hangos a sajtó évtizedeken keresztül Törőcsik Marián sikereitől is. Azon az 1935. november 23-i napon ugyanis, amikor megszületett, a közjegyző valószínűleg nagyon szétszórt volt, ugyanis tévedésből Mariánt írt be anyakönyvébe, pedig pedagógus szülei Mariannak szánták.

Diáktársai rengeteget zrikálták emiatt, hiszen így férfinéven élte az életét, ezért egy idő után maga döntötte el: eztán Mari néven mutatkozik be.

Ahogy a nevéről, úgy 11 éves korától határozott elképzelései voltak a jövőjéről is: ekkor azt mondta, hogy ő bizony híres színésznő lesz. A kamaszlány Mari gyerekkorában rengeteg filmet nézett a falu „mozijában”, ami valójában egy vetítőgépből és egy nagy lepedőből állt, mégis ámulattal figyelte kora híres színészeit, a szeme előtt megelevenedő képkockákat, melyek varázsa egyből beszippantotta.

Elsőéves volt a színművészetin, amikor végleg eldőlt a sorsa: Fábri Zoltántól megkapta a máig leghíresebb filmje, a Körhinta főszerepét.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089898_auto_resized.png
origo.hu

Hiába támadják Belgorodot, nem bírnak az ukránok az oroszokkal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26453_resized.jpg?avcount=1711662612
origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078457_auto_resized.png
metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078857_auto_resized.jpg
life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084803_auto_resized.jpg
vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26452_resized.jpg?avcount=1711662612
origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091619_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 29.: Túlcsordulnak az érzelmek nagypénteken

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080249_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Extrém drága kocsiban fotózták le Balogh Edinát, mindenkinek leesett az álla ettől a csúcsjárgánytól

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711662612
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...