Celeb

Tordai Teri elárulta, hány évet tervez még a színpadon

Bors

Létrehozva: 2021.06.15.

Tordai Teri június 25-én veheti át a Magyar Filmakadémia Egyesület életműdíját kiemelkedő pályájának elismeréseként. A népszerű színésznő most is egyszerre több darabban játszik, eszében sincs nyugdíjba vonulni, várja az újabb kihívásokat.

Forrás: Bors

Közel hatvan éve kápráztatja el a közönséget fergeteges alakításaival Tordai Teri. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő el sem tudja képzelni, hogy valaha is nyugdíjba vonuljon, hiszen a családján és a barátain kívül a színpad jelenti számára a legnagyobb boldogságot.

– A koronavírus miatt közel fél évet kellett színház nélkül eltöltenem, amit eleinte nem is viseltem rosszul – mondta a Ripost7-nek a művésznő.

– Rengeteget sétáltam és sok időt töltöttem a lányommal, Lilivel és a három unokámmal.

Azonban rá kellett ébrednem, hogy a színház semmivel sem pótolható! Az újranyitással visszakaptam az életemet, az pedig külön ajándék, hogy ennyi év után is megtalálnak a jobbnál jobb szerepek. Jó érzés tudni, hogy szükség van rám, és örömmel tölt el, hogy ismerhetem az új színészgenerációt, jó együtt dolgozni a fiatalokkal.

Tordai Teri hat darabban játszik az Újszínházban. A legutóbbi premierje június elején volt: Gyurkovics Tibor Császármorzsa című darabjában alakít egy idős asszonyt, aki fiatalkori, beteljesületlen szerelmét siratja. A való életben azonban a színésznő semmin nem bánkódik, úgy érzi, mindent megkap az élettől, amire vágyott. Itthon és külföldön is nagy sikereket ért el, lányával, Horváth Lili színésznővel nagyon szoros a kapcsolata, közös előadói estjük évek óta nagy sikerrel fut. Három unokájával pedig rajonganak egymásért.

Bejártam a világot, mégsem akartam soha elhagyni a hazámat

– vallott hitet Tordai Teri a Ripost7 hasábjain

– Itt vagyok otthon, ideköt minden. Az Újszínházban a klasszikus magyar darabokat úgy tudjuk átadni a közönségnek, hogy közérthetők a fiatalok számára is. A kőszívű ember fiaiban, amiben Baradlaynét játszom, kimondom azt a mondatot, aminél szebbet egy színésznő szerintem nem mondhat: 'Azt nem engedhetem, hogy mindhárom fiam a hazájától elidegenedjék.' Ez olyan gyönyörű, olyan aktuális mondat manapság! A magyarságtudat, a hazaszeretet nagyon fontos, és amikor az akkor 13 éves unokám a premier után elkezdte olvasni a könyvet, úgy éreztem, jó munkát végeztünk.

A művésznő már lazíthatna a tempón, de esze ágában sincs felhagyni a hivatásával. A színházban érzi igazán elemében magát.

– Óriási kegy a sorstól, hogy ennyi év után is színpadon állhatok! Remélem, örököltem az édesanyám genetikáját, aki 90 éves koráig szellemileg teljesen friss maradt. Folyamatosan tornáztatta az agyát keresztrejtvényekkel.

Én szövegtanulással tartom frissen az elmémet, és ameddig meg tudom jegyezni a szerepeimet, biztosan színpadon maradok. Emellett a rendszeres mozgás is nagyon fontos, hiszen a színjátszáshoz állóképességre is szükség van. Az egyik budai uszodába jártam a járvány előtt és alig várom, hogy újra mehessek!

Ott van egy baráti társaságom, akikkel úszás után megvitatjuk az élet nagy kérdéseit. Itt, az Újszínházban pedig olyanok vagyunk, mint egy nagy család. Mindannyiunkban buzog az alkotási vágy és az, hogy örömet szerezhessünk a közönségnek. Remélem, erre még sokáig lesz lehetőségem – mosolygott Tordai Teri.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083755_auto_resized.png
origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711717219
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092242_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091212_auto_resized.jpg
vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711717219
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083183_auto_resized.jpg
travelo.hu

Egy magyar pilóta 12 ezer méter magasból lőtt csodás éjszakai felvételeket a Balatonról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711717219
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/Z8rwq_CfbNiXhHhu0NaJpJktX4FR1EXyD8kgiv7cvas/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk5OTk0OTAyMjMxYzQ1OTFhYTA2MGE3NTBjNDRmZTAx.jpg
Vallomás

Makranczi Zalán kitálalt a Szinetár Dórával való házasságáról

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Bejelentés

Nagy bejelentést tett a TV2 a legnépszerűbb műsoráról