Celeb

TOP 7: felejthetetlen sorozatdetektív, akiért odavoltunk

Bors

Létrehozva: 2020.11.15.

A televíziós krimisorozatok régóta közönségkedvencek, számos ikonikus fiktív nyomozó született meg a kisképernyőn. Ami közös bennük, hogy zsenialitásuk mellett néha ugyanolyan esendőek, mint bármelyikünk.

Forrás: Northfoto

1. Columbo

Ballonkabát, kopott drapp öltöny, szivar, basset hound kutya és egy sosem látott feleség. A Los Angeles-i rendőrség nyomozója 69 részen keresztül borzolta a gyilkosok idegeit látszólagos naivitásával és lassúságával, hogy a végén: „Csak még valamit…” felkiáltással leleplezze a tettest. Peter Falk ikonikus szerepét a budapesti Falk Miksa utca sarkán szobor is őrzi.

2. Kojak

A kopasz, állandóan nyalókázó, laza és cinikus New York-i zsaru, aki mindenkit picinyemnek vagy bébinek szólít, jól kiismerte magát az alvilági figurák között. Társaival a hetvenes években 125 részen át kergette a bűnözőket. 2005-ben megpróbálták feléleszteni a figurát Vingh Rhames főszereplésével, de tévútnak bizonyult. 

3. Magnum

A 80-as évek amerikai sikersorozatában a bajszos Thomas Magnum magánnyomozó Hawaii szigetén dolgozik, mintás rövid ujjú ingekben jár, megbízója vendégházában él, az ő Ferrariját használja, és hatalmas sportrajongó. Tom Selleck 162 részen át bújt a karakter bő­rébe, és sokan máig ezzel a szereppel azonosítják.

4. Petrocelli

A nyolcvanas években váltak népszerűvé az olasz gyökerekkel rendelkező ügyvéd történetei, aki egy arizonai kisvárosban vesztésre álló emberölési ügyekben képviseli a vádlottakat. Végül a tárgyalóteremben többnyire sikerült lelepleznie a valódi tettest. Sikerei ellenére a feleségével, Maggie-vel lakókocsiban élnek, mivel 44 epizódon át építik soha el nem készülő házukat.

5. Derrick

A nyugat-német krimisorozatot 1978-tól sugározták hazánkban. A kimért, szemüveges, nyakkendős főfelügyelő, aki BMW-vel közlekedett, rendszerint segítőjével, Harryvel oldotta meg a München környékén elkövetett gyilkossági ügyeket. A 281 rész alatt mindössze három megoldatlan esettel akadt dolguk. A főcímzene magyar változatát (Ha bűn, hogy várok rád) Korda György énekelte.

6. Privát kopó

A hatrészes magyar sorozat 1992-ben készült, főszereplője pedig Simon Zoltán (Kern András alakításában) magánnyomozó. A hazai színjátszás színe-java – többek között Cserhalmi György, Kováts Adél, Koltai Róbert, Tordy Géza, Tordai Teri – mellett olyan legendáknak, mint Csákányi László és Mensáros László az egyik utolsó filmszerepe volt ez a széria.

7. Adrian Monk

Már a kétezres évek terméke a flúgos nyomozó, akin felesége halála után – pokolgépet rejtettek az autójába – elhatalmasodnak a fóbiák és a kényszeres cselekvések. Három évig ki sem mozdul a lakásából, majd végül magánnyomozónak áll. Ott pedig az átlagember számára érthetetlen, különc viselkedése ellenére is sikeressé válik, méghozzá 125 részen keresztül. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713517813
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27208_resized.jpg?avcount=1713517813
origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141348_auto_resized.jpg
ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143570_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27207_resized.jpg?avcount=1713517813
origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143370_auto_resized.jpg
travelo.hu

Ezeket a városokat a legjobb gyalog vagy bringával felfedezni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713517813
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713517813
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/P4C1P7TsBA6vVqiTzkj4mkVLoD1Vnii5BQlxV0MFhuk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NmZDdlNDM5MGUzZDQzN2FhM2I3MjM1NTE3MDkxN2I1.jpg
Vallomás

„Szteroidos kezelést kapok” – komoly problémával küzd Marics Peti

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/BXXBwj8joBF5Kps72FIDvCRWYFkq-XVRY9c7pJQm9Mc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFiNmZlOGViZDQ5YjQ1Y2Q4MDMyMDdhNDJhYWEyYTc0.jpg
Család

Rubint Réka megrendítő vallomása: „A gyerekekkel eltöltött időt később nem lehet pótolni”