Celeb

Tolvai Reni: Bevallom, hogy hat éve megcsináltattam a melleim

Bors

Létrehozva: 2021.08.18.

Hat év után a Borsnak vallotta be Tolvai Reni, hogy mellplasztikán esett át. Az énekesnő régebben azt mondta, hogy ingyen sem feküdne kés alá, mégis meggondolta magát. Tökéletes alakjának titkát azonban szerinte nem csak ebben kell keresni.

Forrás: Tolvai Reni/Instagram

Aki figyelemmel kíséri Tolvai Reni közösségi oldalait, annak feltűnhetett, hogy az énekesnő teste a feje búbjától a lába ujjáig megváltozott az utóbbi időben. A kommentelők azt is felvetették, hogy esetleg plasztikai sebész segített neki az átalakulásban. Reni ragyog, mintha kicserélték volna és bár még csak harminc éves, abból is legalább vagy tízet letagadhat, olyan jó formában van. A mostani, szinte tökéletes eredményt persze nem ajándékba kapta, nagyon sokat kellett dolgoznia érte.

Rengeteget fogyott az elmúlt hónapokban

Tavaly márciusban amikor berobbant a pandémia, elhatároztam, hogy életmódot váltok. Hirtelen mindenre nagyon sok időm lett és mar nagyon nem éreztem jól magam a bőrömben – mondta a Bors megkeresésére Tolvai Reni.

– Egy különleges szemléletmód programot kezdtem el, fix órákban eszem minden nap ugyanakkor, napi ötször, ebből az öt étkezésből kettő fehérje shake, a többi pedig fehérjében gazdag egészséges ételek. Rengeteg zöldség és halak, csirke, pulyka. Emellett 4 liter víz minimum, amit megiszom – magyarázta Reni, majd így folytatta:

– Óriási kitartás kell és rengeteg lemondással jár az, ha életed végéig tökéletesen hibátlanul akarsz betartani egy programot. Az elején persze nem egyszerű, aztán rutinná válik. Amikor elkezdi az ember látni az eredményeket, az meg nagyobb motivációt ad. 

Nem lehet nem észrevenni, hogy Reni tökéletes alakja többek között a kebleinek is köszönhető. Az idomai mintha teljesen megváltoztak volna az elmúlt években.

Korábban nem is gondolt plasztikára

Nyilvánvaló megoldásnak tűnt, hogy plasztikáztatta a melleit, ennek azonban ellent mond, hogy évekkel ezelőtt nagyon ellenezte a mellkorrekciót. 2012-ben például így nyilatkozott a témában a Borsnak:

„A plasztika nem fér össze a személyiségemmel, és sebészhez sem kell fordulnom. Jól érzem magam, fiatal, egészséges nő vagyok.”

Azóta viszont alapjaiban változott meg a véleménye. 

Az, hogy hat éve megcsináltattam a melleim, sosem volt titok, bár senkinek semmi köze hozzá – mondta Reni.

A ruhák miatt döntött a szilikon mellett

– Azért döntöttem így, mert rengetegszer akartak rám olyan ruhákat adni fellépéseken és tévéműsorokban, amikhez nem lehetett melltartót venni a kivágások miatt. Őszintén bántott, hogy én nem hordhatok olyan izgalmas darabokat, mint mások – magyarázta Tolvai Reni.

Az énekesnőhöz sokan fordulnak életmód tanácsokért, aki anyukájával együtt szívesen segít is az érdeklődőknek. Persze elsődlegesen nem a sebész szikét, hanem egy új szemléletmódot ajánlva.

– Több száz üzenet jön naponta, hogy mennyire inspiráló az átalakulásom, nagyon meghatóak a levelek. Persze vannak negatív kommentek is amiatt, hogy sokszor kicsit több látszik belőlem. Ez viszont nem zavar, hozzám tartozik, én ezt szeretem és jól érzem magam, mindig is ilyen voltam – zárta Reni.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142202_auto_resized.jpg
origo.hu

Tordy Géza búcsúztatása a Farkasréti temetőben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27193_resized.jpg?avcount=1713465913
origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135372_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kitálalt az uralkodó bizalmasa: ilyen volt valójában II. Erzsébet királynő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139890_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137741_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Olaszországban Meloniék engedélyezik, hogy az életpárti aktivisták bemenjenek az abortuszklinikákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27194_resized.jpg?avcount=1713465913
origo.hu

Brutálisan kiraboltak több luxusüzletet BudapestenBrutálisan kiraboltak több luxusüzletet Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140532_auto_resized.jpg
astronet.hu

Megrendülhet a biztosnak hitt alap: Jupiter-Uránusz együttállás, 2024. 04. 21.

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713465913
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713465913
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók