Celeb

Tolvai Reni lerántotta a leplet: megszegte megasztáros szerződését

Bors

Létrehozva: 2021.04.21.

Tolvai Reni 11 évvel ezelőtt nyerte meg a Megasztár 5. szériáját. Most először mesélt a kezdeti nehézségekről, melyekkel nehezen tudott megbarátkozni.

Forrás: Bors

Tolvai Reni karrierje több mint egy évtizede töretlen, amit talán annak is köszönhet, hogy mindig igyekezett a maga által kijelölt úton járni és arról nem hagyta magát letéríteni.

A Megasztár 5. szériájának győztese megállta a helyét, hiszen tény, hogy 11 éve ő az egyik állócsillag a hazai popzene egén. Tolvai Reni csak ritkán vállal hosszabb interjúkat, mert szereti megőrizni magánéletének részleteit önmagának és szeretteinek, de Osváth Zsolttal most kivételt tett. Olyan jól érezte magát az egykori valóságshow-hős, ma népszerű YouTube-sztár kanapéján, hogy olyasmiket is elmesélt, amiket korábban még soha. Például elárulta, hogy mivel húzta ki a gyufát a Megasztár stábjánál.

– Amikor bekerültem a Megasztárba, azt mondták, hogy olyan szép vagyok, de még szebb lennék platinaszőke, rövid hajjal. Én jeleztem, hogy ezt nem szeretném, de közölték, hogy én ezt nem mondhatom meg, mivel aláírtam a szerződést és annak értelmében nem csak engem, de az összes versenyzőt átváltoztatják – kezdte Tolvai Reni a ma este felkerülő epizód felvételén, aki olyannyira nem érezte jól magát új hajszínével, hogy végül titokban fodrászhoz ment.

Fogtam magam és elmentem sunyiban fodrászhoz. Visszafestettem a hajam vörösre, amiből óriási botrány lett. Két napig lehettem vörös, majd vissza kellett szőkíttetnem a hajam

- mesélte Zsoltnak Reni.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713577811
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144868_auto_resized.jpg
ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145642_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Felgyújtotta magát egy férfi a New York-i bíróság előtt, ahol Donald Trump büntetőpere zajlik + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713577811
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713577811
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713577811
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134477_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mennyire ismered a retró tévéműsorokat? Kvízünkkel most letesztelheted a tudásodat!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában