Celeb

Több mint 100 rászoruló családnak segítenek Ördög Nóráék

Bors

Létrehozva: 2021.02.25.

A koronavírus járvány miatt nagyon sok család megélhetése került veszélybe, akik számára a legapróbb figyelmesség és a legkisebb felajánlás is nagy segítséget jelent. A GLS Hungary Magyarország egyik legnagyobb csomaglogisztikai szolgáltatójaként feladatának tekinti a rászorulók támogatását és arra buzdít, hogy ne csak az ünnepi időszakban, hanem az év bármely napján segítsünk. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat közreműködésével összesen 100 rászoruló családot választott ki az ország egész területéről, akiknek egyenként 50 ezer forint, így összesen 5 millió forint értékű támogatást ad.

A „GLS, szeretet négykeréken” kampányában több ismert ember és influencer is szerepet vállal, így Ördög Nóra és Nánási Pál, Tokár Tamás, Kárpáti Rebeka és Dobó Ági, valamint Weisz Fanni, Takács Nóra és Szilágyi Szilvia is. Az együttműködők közül többen saját felajánlással is támogatták a kampányt, ezzel a GLS által megajándékozott 100 családon túl, további rászoruló embereknek készülhet tartós élelmiszerekből, tisztálkodási és higiéniai termékekből és használati tárgyakból álló adománycsomag.

A kampány során azonban nemcsak a GLS és az ismert együttműködők tudnak segíteni. A kiemelt időszakban, február 10. és 26. között bárki csatlakozhat és segíthet a rászorulókon azzal, hogy a https://adomanyozz.hu/program/gls oldalon tesz felajánlást, vagy az ugyanott jelölt, országosan 72 helyszínen elérhető Máltai gyűjtőpontokra tartós élelmiszerekből álló csomagot visz be.

„Örömmel fogadom, amikor egy cég jó ügy mellé áll, így nem volt kérdés, hogy csatlakozunk a „GLS, szeretet négykeréken” kampányhoz. Fontosnak tartom, hogy ez egy olyan megmozdulás, amiben bárki részt vehet, ráadásul nagyon egyszerűen. Mit kell tenned? Szerezz be tartós élelmiszereket, amelyekkel támogatni szeretnél rászorulókat. Nincs mennyiségi megkötés, bármilyen kis segítség sokat számít. Csak az a fontos, hogy olyan dolgokat adományozz, amelyeket te is szívesen fogyasztanál. Keresd meg a hozzád legközelebb található Máltai Szeretetszolgálat pontot, és vidd be az adományodat hozzájuk” - mondta Ördög Nóra.

A Szeretet négykeréken akció szervezői amellett, hogy száznál több családnak nyújtanak segítséget, az ismert emberek és a média közreműködésével arra is szeretnék felhívni a figyelmet, hogy a vírus okozta nehéz helyzetben felértékelődik a társadalmi összefogás, még fontosabb, hogy felelősséget érezzünk egymás iránt és szolidaritással forduljunk a nálunk nehezebb körülmények között élők felé. A „GLS, szeretet négykeréken” kampánya február végéig tart, ezt követően kezdődik a kiszállítás és a tervek szerint március közepéig minden családhoz eljutnak majd a csomagok.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27206_resized.jpg?avcount=1713510612
origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139002_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142347_auto_resized.jpg
vg.hu

Senkinek sem kell a Rolex – beszakadt a svájci óraexport

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17121665_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Hétvégi ebédötletek sertéscombból: íme a 12 legszaftosabb étel a család asztalára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27205_resized.jpg?avcount=1713510612
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713510612
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713510612
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/BXXBwj8joBF5Kps72FIDvCRWYFkq-XVRY9c7pJQm9Mc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFiNmZlOGViZDQ5YjQ1Y2Q4MDMyMDdhNDJhYWEyYTc0.jpg
Család

Rubint Réka megrendítő vallomása: „A gyerekekkel eltöltött időt később nem lehet pótolni”

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/6bsESZcbegwTv-qqCYlu4r9pYw2qwPqVHqF0Y5A7fm0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2MxNDQzMmQ2ZTJiNzRiOWZhZGYwY2JlMzQ3MDVlMDAx.jpg
BOTRÁNYOS

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket